Ígértem, hogy elmesélem, szóval, most elmesélem. Előtte egy rövid történet péntekről. Sötétedés után sétáltam haza, fülemben zene, körülöttem emberek, akikre szokás szerint nem figyeltem. Egészen addig, míg az egyik szembejövő hölgy el nem kezdett integetni és hellózni. Visszahellóztam, közben próbáltam rájönni, hogy ki lehet. Valamit mondott kínaiul, mire mondtam, hogy én azt sajnos nem értem, erre előkapta a telefonját és bepötyögte a fordítóba, hogy minden reggel szembejövünk egymással. Elmutogattuk, hogy én ott lakom, ő meg amott és mosolyogva elváltak útjaink. Érdekes élmény volt. Mondjuk, ettől még nem szeretem az embereket.
Szóval, a kapu. Ez egy másik. A régi város dél-nyugati kapuja, ami egyszerre vizi és szárazföldi kapu is volt. Íme a Baidu térkép link (<- katt), a buszok mögött látszik a magas pagoda, ott van bent a sok érdekes.
Itt található a Ruiguang Pagoda, ahol a gyöngy oszlopot találták, amit a múzeumban láttam. Ez egyébként Suzhou legrégebbi pagodája.
Ráadásul a negyedik emeletig megmászható. A kilátáson kívül egyébként semmi sincs bent, egy üres torony, lépcsővel. Hét emeletes, 50+ méter magas. 247 épült, az akkori király az édesanyja tiszteletére építette.
Belátni a környéket. A pagoda előtt egy fehér ökör szobra áll, a legenda szerint az építkezés megkezdésekor tűnt fel és éjjel-nappal dolgozott, majd amikor a pagoda elkészült elpusztult. Önfeláldozásának emlékére kapott szobrot.
A pagoda másik oldalán egy fehér teknős szobra látszik, de csak kínai feliratot találtam mellette, gondolom ő is segített építkezni. Esetleg levest főztek belőle és attól minden munkás újra erőre kapott.
Ez maga a kapu. Vagyis a szárazföldi része. A másik oldalon egy szűk fallal körbevett részre érkeztek a vendégek. Nyilván, ha nem tetszett az arcuk meglehetősen könnyű volt őket lenyilazni, mielőtt beljebb jöttek volna.
A fal és a csatorna. Nem volt egyszerű bejutni a városba, na.
Ez a szerkezet a kapurácsot emelte, ami megakadályozta, hogy a vízfelöl lopakodjon az ellenfél. (Tegye fel a kezért, akinek erről a szerkezetről a Diablo 3 jut eszébe.)
Az egész terület parkosított, fák, bokrok, virágok, aranyhalak.
Középtájt még egy barlangot is találtam, ami a vízesés mögé vezet. Vigyázat, alagút!
A vízesés mögött.
A vízesés szemből is gyönyörű, a kis pavilonhoz fel lehet sétálni, majd ott megpihenni.
Ez a híd, a legmagasabb régi híd, a kapu vizi részéhez vezet.
A kapu egyik melléképületében harangot lehet kongatni, a másik felében pedig egy dob áll. Nem kicsi. Viszont nagy.
A pagoda előtt, rögtön a bejárat után, az ökörtől balra egy nagy edény áll, amit teledobáltak aprópénzzel, azok akik szerint ez szerencsét hoz. Persze, néhány hülye mást is dobált bele, mert sajnos hülyék mindenhol vannak.
Az egész móka egyébként 46 RMB, ebből 6 RMB a pagodamászás. A harangkongatásért külön kell fizetni, szintén 6 RMB. Cserébe, szerencsés és/vagy egészséges és/vagy gazag leszel.
A bácsi szintén a tavacska felöli oldalon ücsörgött. Mondjuk, ott én is elücsörögnék nap hosszat. Jó időben.
Búcsúzóul még egy kép a pagodáról, hogy keretes legyen a szerkezet.