Gondolkoztam, hogy miről írjak még ebből a két hétből, de azt hiszem a többi napot inkább kaotikusan foglalom össze.

Megnéztünk ezt azt Suzhouban is persze, természetesen nem maradhatott ki a Szerény hivatalnok kertje. Elvileg július a lótusz virágzás ideje, de úgy tűnt, ekéstünk. Én úgy képzeltem, hogy a kis tavak virágba borulnak és lótusz lótusz hátán vár majd minket. Hát, nem.

Ebből az következett, hogy mindannyian virágzó lótuszt kerestünk és mindegyiknek úgy örültünk, mintha ez mentené meg a világot.

Nyilván a gyerekek hamar megunták a mókát, ekkor jött Maci, akivel szerintem 100+ képet sikerült végül készíteniük. Maci lement minden barlangba, megmászott minden lépcsőt, elbújt az összes bonszai alá és még saját tükörképét is megcsodálta egy tavacskában.

A Jinji-tó valamiért minden vendégnek a csúnyábbik arcát mutatja, párás és szürke, a csillogó és vidám helyett, amilyennek én ismerem. Még a naplementéből sem sikerült semmit látnunk, pedig az tényleg nagyon szép ott.

Természetesen elmentünk megnézni a Hanshan templomot is, a gyerekek még a harangot is megkongatták. Ezután hajóztunk, ami valahogy nem úgy sikerült, mint ahogy hittem. A kiírás szerint a hajó a Tigris-hegyig megy és onnan visszafordul, de valahogy nem értünk el odáig. 

A fél órás hajózás alatt persze elhagytuk a turista csalogató környéket és lepukkantabb utcákkal is találkoztunk.

Beláttunk az emberek konyhájába, szobáiba, ki mit tereget, hogyan főz, hova szemetel.

Az első nap egyébként a rendőrségen voltunk, mert amikor az ember megérkezik Kínába, akkor kitölt egy kis kártyát, amin megadja, hogy miért jön és hol fog tartózkodni. Ezt kettétépik és a kisebb felét kilépésnél le kell adni. Ennek a papírnak a hátulján is tájékoztatnak róla, hogy a megérkezés után 24 órán belül be kell jelenteni a tartózkodási helyet az illetékes rendőrőrsön. Szállodában lakva, ezt megoldja a szálloda, de ugye Katiék nem szállodában laktak. A vélemények erősen megoszlanak arról, hogy mennyire kell ehhez ragaszkodni, de mivel Wisey segítségével meg lehetett oldani, én úgy gondoltam, hogy járjunk el az előírás szerint. Maga a bejelentkezés pikk-pakk meg is történt, nagy valószínűséggel nem is kellett volna ott lennünk, elég lett volna az útlevél, de őszintén szólva elbénáztam, mert nem keltünk időben és hagytam, hogy Wisey mondjon időpontot, mivel ugye szívességet kértem. Szóval sikerült kettévágni a napot, de úgy hogy pont ne legyen már idő semmire előtte, de muszáj legyen még egy órát eltölteni valahol.

Az első napra egyébként a vidámpark volt tervben, amiről semmit sem tudtam azon kívül, hogy hol van. Persze, kérdezgettem az embereket és mondták, hogy igen-igen tök jó. Hát. Vidámpark. Van néhány jó móka, de mindenhol hosszú sor áll és sokat kell várni, hogy az ember feljusson valamire. Persze, az őrületesen jól kinéző függesztett hullámvasút épp nem működött, pedig körbegyalogoltuk érte a parkot. A dekoráció ötletes, a különböző területek tematikája szerinti.

Ez például a karibi övezet. Cápával, mert miért ne.

Aztán itt van ez a Karib-tenger kalózai remekmű. Hát, ezen hangosan felröhögtem. Will Turner tornacipőben.

Jack Sparrow-t egészen jól eltalálták.

Aztán itt van a tumblr-en már megosztott csodálatos Kamehameha szobor. Őrület. Mellé tettem az eredetit is, ki találja meg a különbséget?

A kínai egyébként olyan, mintha a fáklyával büszkélkedne. „Ez? Ez az ócskaság? Óh, ez már megvan évek óta, szóra sem érdemes!”

Voltunk a szellemkastélyban is. Khm, sajnos a bevezető hangulatkeltő szöveg kínaiul volt, így az rajtunk nem segített. Azért a sötét, meg az őrült kacajok megtették a hatásukat, még kiáltottam is, amikor az egyik hulla kirakta a karját. Rutinos kalandozóként a gyerekeket toltuk magunk előtt élő pajzsként, de nem hiszem, hogy ez rossz fényt vetne ránk.

Beültünk egy moziba is, elsősorban azért mert először nem jöttünk rá, hogy mi az. Aztán kiderült, hogy 4D vagy XD vagy micsoda. Szépen kivártuk a sort, ami volt vagy fél óra, de legalább ültünk és közben Maci Laci elmagyarázta, hogy mi fog történni odabent. Egyébként a dekoráció teljes mértékben Maci Laci tematikájú volt, így azt gondolom, joggal vártuk, hogy az ő kalandjait fogjuk megnézni.

De nem. A Rioból vágtak össze egy 12 perces verziót, amihez kaptunk egy 3D szemüveget és hatalmas székekben ültünk. Aztán amikor elkezdődött a film, akkor a szék a főszereplők által átéltek szerint remegett, rángatózott, fújt ránk levegőt, esetleg víz permetet. Mókás volt.

Végül a többiek még lézerpisztolyoztak is kicsit, természetesen a fiúk szerint az volt a legjobb, aztán felültek a repülő gyümölcsökre, dodzsemre, meg amit még találtunk. Ez ugyan már az esti üzem volt, de még így is mindenhol három-négy menetnyi sort kellett végigállni.

Shanghaiban az Akváriumban voltunk és végigsétáltunk a Nanjing Streeten, ami a nagy bevásárló utca. Reggel a kilenc utáni gyors vonattal akartunk indulni, mondtam, hogy szinte biztos, hogy csak álló helyünk lesz, de nem adtak jegyet a vonatra. Meg a következőre sem. Teljesen meglepett. Persze, nem kezdtem el vitatkozni, mert csak később jutott eszembe, hogy talán a néni azt hitte, hogy az álló hely nem lenne jó, de az is lehet, hogy csak túl későn voltunk. Mindenestre csak a két órával későbbi vonatra lett jegyünk, így elsétáltunk megnézni az Északi Pagodát, ami ugyan nem volt nyitva, de legalább már tudom, hogy hol van.

Persze, ezt is a két oroszlán őrzi, de ezek sokkal régebbiek, mint a többi amit láttam. Valahogy egészen furán néznek ki.

Az akváriumhoz visszatérve, egy csomó albinójuk van. Teknős.

Hal.

Aztán itt van ez a szépen berendezett táj, ahol összezárták az aligátorokat meg a kacsákat, a vízben meg halak is úszkálnak. Tudom én, hogy amíg mindenki jóllakott, addig nem lesz balhé, de azért lássuk be ez nem természetes. Továbbra sem szeretem az állatkerteket.

Fóka. A fókák szeretnek, ő is odajött megnézni ki vagyok és mit akarok. Amikor odaértünk az összes fóka a lábait, fenekét mutatta a látogatóknak, de én szerettem volna az arcukat is látni. Megmutatta. Jó fej volt.

Van egy egész terem, ahol medúzákat lehet nézni, ahogy sejtelmesen lebegnek.

A fő attrakció persze az alagút, amiben mozgójárda visz végig és fölöttünk úszkáltak a mindenféle halak, teknősök, cápák. CÁPÁK. Brrrrrr. Nincs fotó, mert CÁPA!

Hétfőn, a Pekingből hazaérkezés utáni nap, a viziparkba mentünk, szintén a gyerekek miatt, de én is nagyon jól éreztem magam. Nyilván nagyon megnéztek minket, a hullám medencében egy órát vártunk a fél óránkénti hullámra, de végül nem jött. Itt egy helyi mutogatással felhívta a figyelmem, hogy a felkarom fehérebb, mint az alkarom. Én meg nagy kerek szemekkel néztem rá, hogy mire gondol? Aztán mondtam, hogy póló. Kipróbáltunk néhány csúszdát, meg a mély (értsd 180 cm) medencét. Vicces volt, hogy mikor oda bementünk, akkor egy csomó idősebb kínai bácsi odasereglett megnézni, hogy mit csinálunk. Aztán nagy kerek szemekkel nézték, ahogy a két gyerek gond nélkül átússza a medencét. Ez egyébként ilyen fokozatosan mélyülő medence, a közepén még leért a lábam miközben az államig ért a víz. Rajtunk kívül senki sem volt azon a szakaszon, aztán talán még egy vagy két ember érkezett. Nem nagyon tudnak úszni a helyiek.

Az utolsó nap mi Katival még elmentünk pandát nézni. Kiderítettem, hogy két busszal ( a villamos utolsó megállójától indul a 351. számú busz, ami direkt turista busz és a park bejáratánál van a végállomása) és egy villamossal nem gyorsan, de odaérünk a Taihunál lévő parkba, ahol a két szerencsétlen panda alszik. Mentünk, mert Kínában pandát kell látni. Persze, csak ketten, mert a fiúk inkább hűsöltek és készültek a hazaútra.

A parkig egyszerű volt az út, minden jármű jött koccra, a villamos még mindig embertelen lassú, de odaértünk. Két óra alatt. A parkban meg követtük a táblákat, amiken hol volt panda hol nem. Persze, délben, negyven fokban, felhőtlen napsütésben. Volt nálam napernyő, de így is leégett a lábam. Mondjuk a park sokkal szebb napos időben, mint nyálkás, esősben, amilyenben én először láttam.

És azt hiszem érdemes a hajót választani a sétálás helyett, mert bár én azt hittem lassabb, még az is lehet, hogy gyorsabb. De biztosan kényelmesebb.

A pandák aludtak, végül az egyikük annyira volt hajlandó, hogy felmásszon az emelvényre és ott aludjon tovább, nekünk háttal. Mondjuk, megértem.

Egyébként elég kevés emberrel találkoztunk, persze csütörtök volt. Miután kijöttünk a pandáktól az volt a terv, hogy visszamegyünk az úton, amin jöttünk. Két és fél kilométer. De megláttunk egy táblát, ami azt mondta Exit, 600 m. Odavolt írva, hogy Dong valami, ami ugye keletet jelent, a mi bejáratunk meg leginkább északon volt, de sebaj, elindultunk a tábla után. Járt utat járatlanért... Szépen kivezetődtünk a park másik felére, így aztán jól megkerültünk mindent, így sokkal hosszabb úton értünk vissza. Egyébként azt a bizonyos keleti kijáratot szerintem még nem építették meg, csak a táblát tették ki. Vagy nem tudom.

Visszafelé szintén nem kellett várni egyetlen járműre sem, ami nagyon jó volt, mivel az idő rémesen előrehaladt. Azért háromra hazaértünk, a taxi pedig csak hétre jött, szóval nem kellett kapkodni. Mondjuk nem hittem volna, hogy egyszer tényleg mindent összepakolnak és újra üres lesz a lakás, de ezen is túlestünk.

Persze, este kilenckor még jött a telefon a reptérről, hogy a sofőr tőlük szeretné a 400 RMB-t, amit előre megbeszéltünk a főnökével, hogy majd Wisey-n keresztül intézünk, de ezt is pikk-pakk lerendeztük, mire én hívtam Wisey-t ő már kérte is a sűrű elnézést és mondta, hogy a főnök már intézkedett. És tényleg. Nyilván itt is kellett egy kis adrenalin fröccs a repülés előtt. Mert az jó. Nem.