Advent 2.
2014. december 08. írta: veronel

Advent 2.

Egyre közeledik a karácsony, no meg előtte még a harmadik vasárnap, amit már otthon töltök.

Jöttem-mentem, ajándékokat vásároltam, közben fotóztam. Utólag is boldog Mikulás-napot mindenkinek, remélem volt tiszta cipő és sok csoki. Már annak, aki megérdemli. Nagyon bízom benne, hogy a kollégák is megtartották a titkos Mikulást, ahogy azt szokás, még akkor is, ha a szervezés senkinek sem szerepel konkrétan a munkaköri leírásában. A munkaköri leírás ugye nem törvény, inkább amolyan útmutató.

Jöhetnek a karácsonyi dekorációk?

Kezdjük egy csudálatos fával. Kód D, a szín pedig RAL 4004 vagy hasonló. 

10.jpg

A következő esetben az történhetett, hogy valaki rosszul címkézte a dekorációt és a Mikulás szánja helyett egy hercegnős hintó került a kompozícióba.

7.jpg

Ez is a mash-up része. Miért ne lakhatna a Mikulás rózsaszín kisházban? Heh?

8.jpg

Nyuszi, kecske, szaxofon, csengő, alkohol. Áh! Most már értem.

1.jpg

Cukiság. Nem? De. Naugye!

9.jpg

Érdekességként mondom, hogy az egyik kínai ismerős november utolsó csütörtökén egy Boldog Hálaadást! üzenettel köszöntött. Mondtam, hogy köszi, de az speciel kizárólag amerikai ünnep, mármint az Amerikai Egyesült Államok ünnepe. Mert a kanadai ugye októberben van. Erre jött a válasz, hogy igen, de a kínaiak is "enjoy it'. Vagyis nem ünneplik, de azért átérzik. Ezen jól elcsodálkoztam. A héten hallottam, hogy vannak karácsonyi vásárok pl. Shanghaiban is, és megkérdeztem, hogy ott járt-e már. A válasz igen velős és tömör volt: nem, a karácsony az a külföldiek ünnepe, a kínaiak nem vásárolnak ajándékot egymásnak karácsonyra. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy van advent, a felkészülés időszaka, a vásár meg móka és a karácsony eredetileg keresztény ünnep, de nem volt foganatja. A karácsony az a külföldieknek szól.

Érdekesség, már két keresztény templomot is találtam, az egyik a belvárosban van, ami érthető, de van egy egész új, nem messze onnan, ahol lakom, az új negyed közepén, a Decathlon mellett. Így találtam rá. Egyébként. Mindenki más oltáron áldoz, ugye.

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr256966199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása