A cég aktuális létszáma 137 fő. Az elmúlt egy hónapban három IMS baba született, a büszke apukák (Andy, Joe és Gavin) pedig hozták a szokásos kis csomagot. Mindhárom esetben második gyermekről beszélünk.
Három kismama ment szülési szabadságra és a negyediknek is közeledik az ideje. Szóval hat hónap múlva is lesz csoki bőven.
Ebből egyébként két dologra lehet következtetni. Az egyik, hogy az itt dolgozók mind nagyon fiatalok, a másik pedig, hogy lazítottak a gyermekvállalási feltételeken. Most már azoknak a pároknak is lehet két gyermeke, ahol csak az egyik szülő egyke. Ugyanakkor elég sokan mondják azt, hogy egy gyerek pont elég, mert nagyon drága a felnevelése, taníttatása.