Érdekes
2014. augusztus 06. írta: veronel

Érdekes

Nem tudom szavakba önteni mennyire meleg van. Ma 41°C az aktuális hőmérséklet az iPhone-om szerint. Jaj, még nem is meséltem. Van iPhone-om. Konstantin ütött-kopott fehér 4S-t örököltem meg. Meg vagyok vele elégedve, mivel működik rajta a térkép és egész gyors is. Lassan be kell látnom, hogy a Motorola megöregedett, bár érzésre a fényképei jobbak. Majd csinálok összehasonlító tesztet. A legfontosabb különbség, hogy az Apple-t (még) nem bojkottálja az állam, így lehet alkalmazásokat tölteni és frissíteni. A legfontosabb tényleg az, hogy működik a térkép. Bár a Google Maps jobb, mivel azon a buszmegállókra kattintva megmutatja, hogy melyik buszok állnak ott meg és honnan jönnek, merre mennek. Ez nagyon fontos. Ilyet az Apple nem tud. 

Most erősen gondolkodnom kell, hogy miről nem meséltem még. Közben néhány érdekesség. Az egyik webáruházban nézelődtem, hogy mit lehet rendelni, mibe kerül, mikor hozzák ki és találtam néhány vicces/érdekes dolgot. Például, árulnak őrölt paprikát. Származási ország? Of course Australia, mate. Kattintva meg is nézhetitek.

Aztán vannak különlegességek is, mint például Hawaii vörös só. Ezt persze értem, mert Hawaii nincs olyan messze. Származási ország? Hát, izé, ő, szóval, Olaszország. Ez egy logisztikai rémálom. 

Sajnos, kona kávét még nem találtam. Találtam viszont az egyik áruházban makadámia diót. Ez is egy hawaii szerelem. Ráadásul abból a fajtából, amit ott is zabáltam. Haza is ilyet hoztam. PIcit életlen a kép, de azért értitek.

2014-07-26_17-28-44_890.jpg

Ebben az áruházban mászkálva (egyébként a Times Squaren van) fotóztam sok szép makaront, mert van aki szereti. Szép a színük.

2014-07-26_17-49-07_570.jpg

Közeledik az Ősz közép ünnepe, amikor is hagyományosan holdsüteményt, Mooncake-t ajándékoznak egymásnak az emberek, a családok együtt eszik. Annyi darabra vágják, ahányan a családban vannak és mindenki kap belőle. Ebből is van mindenféle, próbálok olyat találni, ami nekünk is ízlik. Eddig két kategóriát találtam, az egyik téglatest alakú és állagában ill. néha ízében is az élesztőre hasonlít. Vagy nem is tudom, mintha valami port préseltek volna formára. Nem finom, na. A másik tészta és a belsejében van egy ízesített, nagyon édes töltelék. Ezek egész finomak, önfeláldozóan tesztelek egyébként, hogy valami finomat vihessek haza, de a dobozos verziónál mindig a rosszabikat találom meg. Már két dobozt osztottam szét az irodában, mert nem a jóra nyúltam rá. Ezek jól néznek ki.

2014-07-26_17-47-12_658.jpg

Ezek is.

2014-07-26_17-46-57_187.jpg

Egyébként a hétvégén lesz Az Éhes szellem ünnepe, amikor szintén ilyen sütit raknak ki a szellemeknek. Szóval a Mooncake, most mindenhol kapható. Olyan ez, mint otthon a csokimikulások, húsvéti nyúlak. Az ünnep majd szeptemberben lesz, de már július eleje óta kapni a sütit. A Tescoban is, díszdobozban.

003.JPG

Ez egyébként valami kínai mánia, mert mindenből szeretik a giccset, a díszítettet, szóval a boltok televannak díszdobozokkal. Nem feltétlenül ünnepekhez kapcsolódóan, mint otthon. Mindig. Díszdobozos, dísztáskás joghurt, tea, tészta, mogyoró, minden.

Itt jut eszembe, hogy van egy legenda a Holdon élő nyúlról. Ő a Jádenyúl, aki az örök élet italát kotyvasztja. Persze, hogy ez a Holdon kinek segít, azt nem tudjuk, de nem is ez a lényeg. Újabb érdekesség, hogy anno az amerikai Holdraszálláskor Buzz Aldrinék őt is keresték. Na jó, nyitvatartották a szemüket. De tényleg. Benne van a rádióbeszélgetések hivatalos leiratában is. 

Más. Egy másik áruházban Jurassic Park napok voltak. Szóval, találtam dinókat is.

2014-07-27_13-25-27_554.jpg

Na, ilyen tésztát sem láttam még sehol másutt. Pedig, ez nem kínai.

2014-07-26_17-35-21_77.jpg

Többen kérdezték, hogy mit eszem. Nos, amikor a házban lévő étteremben eszem, akkor ilyeneket. A nagyon gusztustalan az padlizsán és igen finom. Csak mondom. Ez megállt 20 RMB-ből.

2014-07-21_18-21-13_832.jpg

Vagy ilyet. A zöld az nem tudom mi, de egy kicsit keserű, nem lesz a kedvencem. A jobb felső az dong po sertés. A kis csomagokban meg darált hús volt, de annak sem volt jó a fűszerezése. Ez 30 RMB körül volt.

2014-07-25_18-30-28_945.jpg

A rizs az 2 RMB és újratölthető. Mint a Subwayben az üdítő.

A múlt héten elbúcsúztattuk Konstantint is, a kedvenc éttermében, ami egy nagyon jó kis hely. Olcsó, de remekül főznek. Így nézett ki az asztalunk. Tizenketten voltunk.

2014-07-29_18-57-16_898.jpg

Középen a három egyforma az a híres halfej. Aki jön az majd megkóstolja, aztán eldönti, hogy megéri-e a fáradtságot. Egyébként négyet rendeltünk belőle és szerintem legalább a kétharmadát Kostantin ette meg. Ja, a pincérek tök helyesek, mert mindig elmondják, hogy nagyon nagy, nem kell nekünk több, biztos, hogy annyit akarunk? Nem, értsük meg, az nagyon sok. De, mi biz a Szent Kelyhet!

Atyaúristen, szoktátok nézni a térképet a jobb oldalon? Ki trükközik az IP címekkel?:)

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr376574459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása