Idén először
2011. február 01. írta: veronel

Idén először

Na kérem, ezen is túl vagyunk. Megint sikeresen teljesítettük az audit időszakot, közös munkával elértük, hogy megújítsák a tanúsításokat. Az utóbbi néhány hétben nem nagyon néztem fel a munkából, de most megint lesz idő másra is.
Munka fronton egyébként minden rendben, elismernek, kedvelnek is sokan, jó párszor ébredek rá, hogy bizony tényleg szakembernek tekintenek és tudják, hogy miben vagyok jó. Nyilván ennyi idő alatt már az is kiderült, hogy miben vagyok nem annyira jó, ezeken a területeken igyekszem fejlődni és tanulni azoktól, akik már tudják, hogyan kell csinálni.
Más. Nyilatkoztam. Tudom, hogy az állam a legjobb gazda, tudom, hogy a nyugdíjvédelmi biztos, meg a nemzeti ügyek kormánya, meg kétharmad, meg fülkeforradalom, de én maradtam az összegyűjtött kis vagyonkám mellett. Nem tudom mit hoz a jövő, de szeretném, ha lenne jövőm. Olyan, amilyennek én akarom, nem olyan, amilyennek mások rajzolják.
A karácsonyra kapott könyveket mind kiolvastam, nagyon tetszett a Millenium-trilógia, Komor, realista, érzékletes és szenvtelen, ahogy kell. Sok mindenben magamra ismertem Lisbethben, persze sok minden idegen benne, tanulságos utazás volt. Végre rászántam magam és megvettem a Trónok harca című fantasy könyvet és ki is olvastam gyorsan. Remek, nagyon nagyszabású történet, nem esett jól, hogy a jó emberekkel annyi hihetetlenül rossz dolog történik, de nagyon jól megírt, összeszedett regény. Rendelem a folytatásokat és nagyon várom a készülő tévésorozatot. Áprilisban az HBO-ra érkezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr832631874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása