Anyázni valók, meg egyebek
2010. február 06. írta: veronel

Anyázni valók, meg egyebek

Régen jelentkeztem, nem nagyon volt miről beszélni, meg munka és/vagy betegség. De tényleg.
Van ugye nekem egy munkahelyem, ahol az év eleje meglehetősen sok programot jelent. Ilyenkor vannak ugyanis a rendszer auditok, amik közül az egyik gyakorlatilag teljesen az én felelősségem. Ez az ISO 14001 szerinti környezetirányítási rendszer. Nem akarok dicsekedni, de csont nélkül sikerült. Na, mekkora király vagyok? Nyilván kellett hozzá az is, hogy az auditor belátó és tapasztalt, így aztán nem támaszt teljesíthetetlen elvárásokat. Érdekes egyébként, hogy valaki, aki mindennap máshol vizsgálódik, mennyire magáénak érzi az auditálandó szervezetet. Ez jó, szerintem. Nem azt nézte, hogy mi nem jó, hanem, hogy mi a jó és tanácsokat adott inkább, semmint kioktatott.
Ilyenkor van az ISO TS audit is. Ez ugye az autóipari követelményeket összefoglaló nemzetközi szabvány, ennek kell megfelelnünk, mint autóipari beszállítónak. Ez egy monstre több napos dolog, a németországi anyacégnél kezdődik, aztán jövünk mi. Idén belépett Ukrajna is, de ott csak a 9001-nek kellett megfelelni. Ez is sikerült, mert mindenki remekül végzi a dolgát. Jó kis csapat vagyunk, azt hiszem, még akkor is, ha ez nem látszik mindig.
A héten megtámadott valami megfázás is, aminek persze épp az auditra kellett kijönnie. Hétfőn nagyon szarul voltam, egy zacskó papírzsepi fogyott, kivörösödött az orrom. Ez egyébként valami egyedi sajátosság, valószínűleg rosszul fújom az orrom, de nekem ilyenkor komoly bohóc orrom lesz. Néhány nap után pedig hámlani kezd. Most előrelátóan aloe verával kenegettem és lássatok csodát nem lett gáz. Ittam a nővérem féle teakeveréket és összesen vagy 4 l folyadékot, bevettem vagy 4000 mg C-vitamint, kentem a kakukkfű krémet, immunerősítő gomba kapszulát szedtem és kedden már sokkal jobban voltam. Egyébként ekkor futottam össze a főnökömmel, aki rám nézett és ennyit mondott: "Hú, Vera, baszd meg!" Aztán szerdán azt mondta, hogy egészen emberien nézek ki. Mert ő ilyen.
Csütörtökön és pénteken itthon maradtam, mert még volt mit javítani az állapotomon. Jól esett a pihenés.
No és mi történt még az idén eddig? Hát, pont került egy régi ügy végére. Gyakorlatilag lezártuk a régi ház ügyét, mivel sikerült eladnunk az Ibolya úti lakást. Ezt anno a ház eladásakor gyakorlatilag ránk erőltették, be kellett számítanunk, különben nem tudtuk volna eladni a házat. Az elmúlt két évben elég sokat szívtunk miatta, de tavaly ősztől kezdve gyakorlatilag egy rémálom volt. Aztán pont amikor úgy tűnt, hogy nem lesz több albérlő, akkor jött egy ajánlat, hogy megvennék, ráadásul jó áron. Csütörtökön aláírtuk a papírokat, megkaptuk a pénzt, ez a történet is lezárult. Jó érzés volt. Szabadnak éreztem magam tőle.
Immár három hete búzafűlé kúrán vagyok. Nővéremmel együtt csináljuk és bár az első két nap leginkább émelyegtem és hányingerem volt, azóta minden rendben. Ez elvileg nagyon jó méregtelenítés, sejtmegújítás, meg minden. Úgy érzem, hogy több az energiám és nyugodtabb vagyok. Mondjuk elkezdtem Mg+B6 -ot is szedni, valószínűleg ez is segít. Még mindig járunk kosarazni és elkezdtem tai-chizni is. Ez régi vágyam volt. A héten indult kezdő csoport, hát belevágtam. Úgy volt, hogy Kati is jön, de aztán mégsem, mert két órás egy edzés és az nehezen megoldható náluk. Mégsem járok viszont egyedül, Dorka is el akart jönni és nagyon bejött neki. Nagyon élvezi, itthon is gyakorol és tényleg rákattant a témára. Szóval csütörtökönként idejárunk.
Most nézem, hogy a bejegyzés címe mi is lett. Hát anyázni való is akad bőven. Hétfőn szembesültem vele, hogy a köcsög, tahó UPC kivette az összes német csatornát az analóg csomagból. Ráadásul úgy, hogy a Pro7 teljesen megszűnt a kínálatukban. Rendben, RTL nélkül még ellennék, na de Pro7 nélkül hogyan? Basszus kb. 15 éve volt ez a remek csatorna, ezen mennek azok a sorozatok, amiket nézek, itt vannak Stefan Raab műsorai, itt megy a Legend of the Seeker, a legnormálisabb adó mindközül, jó filmekkel, sorozatokkal és a Legend of the seekerrel. Basszák meg! Mondtam, hogy a Legend of the seeker sem megy máshol? Mostanában rengeteg Voxot néztem, az is eltűnt. Nagyon király doku-realityk mentek: Das perfekte Dinner, Spiegel TV riportok, Goodbye Deutschland. Mi lett helyettük? Hát, ez külön gyönyörű. Lett nekünk Fem3-unk, vagy mink. Ez az új nagyszerű női csatorna. Minek, kérdem én? A Viasat3 nem elég a Topmodell leszekkel, meg Szeresd a testeddel? Aztán mivel nem elég a Fókusz, meg az Aktív, meg a Story TV, hát van már nekünk Reflektorunk is. Idióta sztárhíres balfalság. Ki a rossebet érdekel? Fogalmam sincs, engem biztosan nem. Lett egy DoQ nevű csatorna, mert ilyenből sincs elég, jómagam egyből továbbkapcsolok, de kolléga látott rajta 15 éves Frei műsort. Érted. Freit. Kevés dolgo van annál lejjebb. Innentől kezdve nekem sem marad más, csak a letöltés. Úgyis elindult a Lost utolsó évada. Szóval az UPC szarjon sünt! A legrosszabb hír, hogy a tréseknél sincs Pro7, így nem érdemes váltani, mivel ott ugye HBO sincs, márpedig én mozi helyett ott nézek filmeket.
Osztottak Golden Globe-ot, ezt még meg tudtam nézni a Pro7-en, de az Oscart már nem tudom hol fogom nézni ostoba kommentárok és beledumálás nélkül, szóval a Globe-on a legjobb film az Avatar lett. Nem láttam, de ismerem Cameront. Nooooooormális? A Becstelen brigantyk meg smafu? Ááh.

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr901735205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Qkrisz 2010.02.07. 19:04:02

Mélységesen együtt érzek Veled. Bár én az utóbbi időben családom antiidegennyelvtudása miatt leszoktam a német csatornákról, de meg tudom érteni....

veronel 2010.02.08. 10:36:16

Ez a szép ebben, hogy ha nincsenek idegennyelvű adók a TV-ben, akkor végképp senki nem fog nyelvet tanulni. Maóunikához még magyarul se kell tudni. A nyelvet tanuló gyerek meg így járt. Kutyát nem érdekli. Köcsögök ezek én mondom...

veronel 2010.02.09. 15:34:53

Én kérek elnézést...Többek között a Reflektor TV-ért is. Bár tegnap ott ragadtam, mert a sok keverés után már azt sem tudom melyik csatorna melyik. Egy néni, akinek tudnom kéne a nevét (az a Dove kampányos csaj, tudjátok...) beszélgetett Schubert Évával, aki tökre jókat mondott, míg el nem kezdték nyaggatni a betegsége miatt. Mondta nem akar róla beszélni. Mire a "riporter" : De miért? Na, mondja már el, de most akkor rosszul érzi magát miatta? Rossz, hogy nem tud járni? Miért nem beszél róla? Rosszul esik erről beszélni? Na, beszéljünk erről... na itt elkapcsoltam. Pedig jól indult:(
süti beállítások módosítása