Mittomén
2008. szeptember 25. írta: veronel

Mittomén

Esik az eső, szürke az ég, fáj a fejem és nyomorultul érzem magam. Ez az az érzés, amikor legszívesebben magzatpózban a földön fekve vonyítanék. Nem teszem, de már nem sok hiányzik. De tényleg.
Párszor megtörtént már, de ezúttal nem értem. Úgy lett vége, hogy el sem kezdődött. Sőt, soha nem is gondoltam, hogy elkezdődött. És nem is akartam, hogy elkezdődjön. Aztán ma a jeges rémült és totális kétségbeesés bebizonyította, hogy mégis volt bennem egy apró remény. Ma meghalt. Jó ez így. Majd pár nap múlva már én is tudok velük örülni, mint mások. De most még piszkosul fáj. Kár értem.

Nem kell sajnálni, köszönöm, arra ott vagyok én magamnak. Elmúlik.

update 22:15: elmúlt. Volt szerencsém egy jót beszélgetni és ez észrevétlenül segített megfogalmazni azt, ami segít elfogadni, hogy csupán mások által belelátott dolgokat képzeltem én is oda, ahol nem volt semmi. Ésszel nevettem azon, hogy mások szerint mennyire... de belül kezdett tetszeni az ötlet. De ez nem az én álmom volt. Lassan múlik a fejfájás is. Ráadásul lakásfronton is mozog valami. De az még csitt, csak csendben. A nóta és a bejegyzés marad, mert csak.

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr16681555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila · http://www.apakuka.blog.hu 2008.09.26. 10:40:39

Azt gondolom..........................csak ennyit tudok mondani Vietnamról. HAJRÁ KOVÁCSNÉNI-HAJRÁ KOVÁCSNÉNI!!!! ;)

csakén 2008.10.01. 11:07:28

Tuod Vera sose sajnáld!A pasiknak pontagya van s amint azt tudjuk a matematikából/fizikából: a pontnak nincs kiterjedése.A férfiak valahogy megrekedtek az egyedfejlődés eme csökevényesebb fokán...és azért tartanak itt,ahol.Te egy jófej csaj vagy,mássz ki ebből a földi magzatpozícióból és csinálj valami nagyot és látványosat:mondjuk mentsd meg a Földet!!!!!

Attila · http://www.apakuka.blog.hu 2008.10.02. 12:27:25

Na meg persze varrassál magadnak olyan helyes testrefeszülős köpenyes szuperhősruhát, kívülre felhúzott alsógatyával.....

csakén 2008.10.02. 13:53:30

...karddal vésd mindenhova a monogramodat:"V"...és álarcban röpdössél éjszaka.Nappal meg aludjál persze!!!És ne feledd az ősi kínai mondást: "nyald ki a szárga szeggem hekusz!"...vagyis jön még kutyára dér!!!

veronel 2008.10.02. 21:41:28

Ha álarcot veszek, tudok majd repülni? Vagy a kívülre húzott alsógatyától? Jujj, de izgalmas. Én leszek a Vundervumen.
Két mondat van, amit mindenképpen szeretnék elsütni:
Menekülj és bújj el! Menekülj és bújj el!
Na jó, de miköze ennek a fentebb vázolt problémához?

Attila · http://www.apakuka.blog.hu 2008.10.02. 22:00:42

Mindennek köze van mindenhez....tehát ...izééé....légy férfi.....vagymi......

veronel 2008.10.02. 22:21:27

Nem leszek férfi. Voltam eleget...

csakén 2008.10.03. 10:52:59

...egyszerűbb ha férfi alsógatyát húzol a fejedre,így minden meg lesz oldva egy csapásra...legfeljebb Trianon nem.
süti beállítások módosítása