Áramkimaradás
2008. július 14. írta: veronel

Áramkimaradás

Ma megint volt egy "ez az ország" élményem. Reggel esett az eső, dörgött az ég. A cégnél az emberek azzal fogadtak, hogy nem nagyon tudtak eddig dolgozni, mert munkakezdéskor nem volt áram, aztán nem indult a rendszer, aztán megint elment az áram. Izzítottam a gépem, beléptem, töltöttem volna a leveleket, de azok nem jöttek. Kolléga ezt a következőképpen kommentálta: "Neked is csak az az üzenet jön, hogy nem jönnek az üzenetek? Juhhéj!". Lassan elindult minden, majd durr, áramkimaradás. Persze, csak 1-2 perces, de ez épp elég volt az egyik mérődoboz tápjának, hogy megadja magát. Fél óránként ismétlődött az áramkimaradás. Van nem kevés drága mérőműszerünk, ezeket igyekeztünk kikapcsolva tartani, nehogy bajuk legyen. A szerszám műhelyben törtek az esztergaszerszámok. Meglehetősen ideges volt mindenki, nem ment a munka, mire beléptünk a rendszerbe és minden elindult, újra elment az áram. Borzasztó volt.
Még reggel felhívták az E-on ügyfélszolgálatát, hogy mikor lesz minden rendben, a válasz az volt, hogy sajnos nem tudnak segíteni, mert Sopronban van a baj, ők viszont Győrben vannak. Erre kérdezték a kollégák, hogy akkor kinél lehet érdeklődni, adjanak egy olyan számot, ahol tudnak válaszolni. A válasz a következő volt: "Nálam lehet érdeklődni." A kör bezárult. Aztán 11-kor jött Árpi, hogy még két óra, míg megjavítják a hibát. Honnan tudta? Felhívta az E-on idegennyelvű ügyfélszolgálatát és az ügyintézőtől németül kérdezte meg, hogy mi a helyzet. Kapott választ, két hiba is van, egyet már sikerült kijavítani, a másikon még dolgoznak, de legfeljebb két óra. Ennyi. Gondolkodjunk ezen?
Ráadásnak pár kép egy nagyon szép temetőből, a Pere-Lachaiseből, Párizsból, mert szerintem is érdekes dolog sírköveket fényképezni.





A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr96568362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása