Ma iszonyatos kánikula köszöntött megint a vidékre. Ebből persze a lakásban mit sem érzékeltünk, mert remek a klíma. Nagyjából egy hete megbeszéltük viszont, hogy ma délután strandolunk. Így is lett. Sajna az "öregek" előbb persze Forma 1-et néztek, no meg úgyis csak délután négytől olcsó a strand (Pénz nem számít, mit is mondtál mennyi? ... Másfél euró? ... Pénz nem számít!). Szerencsésen megérkeztünk, a susnyásban még parkolót is találtunk. Juhhéj, irány a csúszda!
A lányok is nagyon élvezték, úgy csúsznak, mint a nagyok. Volt kis csúszda, nagy csúszda, előre, hátra, minden. Már a múlt héten is szemeztünk a műugrótoronnyal, de gyávák voltunk.

Ma viszont eljött az idő. Leugrottunk! Sőr, Árpi is leugrott, mert mondtuk, hogy Papírkutya, ha nem. Fantasztikus élmény. Én még sosem ugrottam le egy teherautóplatójánál magasabbról, szóval félelmetes volt, de tetszett. Baromira nem akart jönni a víz, baromi nem akarta az agyam, hogy lelépjek a magasból. Nem volt könnyű, de leléptem, aztán az esés, majd a csobbanás. Ez nem olyan, mint a csúszda, vagy bob, vagy a hullámvasút. Itt nincs alattad semmi, csak várod a becsapódást, és nem tudsz tenni semmit, nincs kiszállás, nincs visszaút. Királyság!