Na jah. És ez nem az aláírásom, hanem mostantól az életkorom. A harmadik X is bekerült a gyűjteménybe. Elfér az előző kettő mellett.
Tisztában vagyok vele, hogy jár nekem a szekálás, hiszen én sem hagyok egyetlen ilyen alkalmat sem, szóval csak folyvást, csak folyvást.
Születésnap. Mindig lelkesen, örömmel vártam a születésnapokat, mert volt ajándék, torta, család együtt, jó hangulat. Aztán mint minden ünnepünk ez is megkopott. Nem volt már különleges nap, csak egy a sok közül. Aztán lettek remek barátaim és velük ünnepeltem, és megint jó volt. Aztán mindenkinek lett családja, egy csomó minden fontosabb volt (és ez persze így normális) és már egy jó kis ünneplésre sem sikerült összegyűlnünk. Ez persze mindannyunk születésnapjára igaz. Gondolkoztam, hogy hogyan lehetne emlékezetessé tenni ezt a napot, mert mégiscsak egy fordulópont vagy mi. A középkorúság kezdete. Egy szakasz vége. Voltak ötleteim, némelyik szervezésébe bele is vágtam, aztán elfogyott a kedv. És rájöttem, hogy az volna a legjobb, ha a barátaimmal együtt ünnepelnék. Kerti parti lett hát, amolyen nem hivatalos ünnepség. Sajnálom, hogy volt aki kimaradt, de nem rajtam múlott.
Mit gondolok erről a életkorról? Kicsit úgy érzem, hogy elkéstem. Nem, nem a család, gyerekek, miegyéb témakörről beszélek, mert azt én már nagyon korán tudtam, hogy nekem nem lesz. Néha szar persze, meg azt hiszem jó volna, de öt percig nézem magam kivülről, ahogy másokkal viselkedem és rögtön egyértelmű, hogy képtelen lennék rá. Ugyanakkor még mindig nem tudom, hogy jó helyen vagyok-e. Egy csomó mindent nem értem el, egy csomó mindent nem fejeztem be, egy csomó mindent el sem kezdtem. Emlékszem, volt időszak, amikor tudtam mit akarok, csak épp sosem volt tervem, hogy hogyan érem el. Így maradtam, félkészen. Az életem olyan, mint a magyar történelem. Nincsen egyetlen olyan pont sem, amit megváltoztatva minden jóra fordulna, mert számtalan útelágazás volt, és nem rossz fele fordultam, csak nem néztem körül az úton. Eljutottam a célig (?) de sosem az úton keresztül. Sosem értettem, sosem tudtam átélni a "maga az út a cél" filózófiát. Próbáltam, de nem megy.
30 lettem. Változik valami? Változtatok. Lassan, nehezen. Talán észreveszitek. Talán nem. Nem kérek tiszta lapot, egyetlen lap sem tiszta. Mindnek múltja van. Vállalom, de nem hagyom, hogy szellemek irányítsák az életem. A holtaknak a temetőben a helye, az árnyaknak a sötétben. A démonokat meg elűzik.
Ma volt egy baromi furcsa élményem. Almalevet öntöttem egy pohárba. Aztán ásványvizet adtam hozzá. Egy kertben ültünk egy pokrocon. Néztem, ahogy tellik a pohár, néztem, hogy mindjárt megtellik, hogy átbukik a folyadék a peremen. Néztem és öntöttem tovább. Kivülről néztem az egészet. Mintha nem én öntöttem volna, mintha nem lett volna hatalmam megakadályozni, ami történik. Nem ez volt az első eset. Hasadok. Ébredek?
Nincs valakinél valami erős?
A hétvége nagyon jól telt. Tegnap Benedekkel meg a szüleivel mentünk a Károly-magaslatra. Felautóztunk a parkolóig, majd megerőltető túra keretében felmásztunk a kilátóig. Lefelé egy túristaösvényt választottunk, leszedtünk a kevés megmaradt gyönygvirágot, lecsúsztunk egy domboldalon, végül épségben megérkeztünk a Colombushoz, ahol Krisztiánka várt az autóval. Móka volt. Közben sajna lemaradtam Katiékról, akik fagyizni hívtak volna. Na jah, telefon minek van az világban, ugye.
Ma pedig piknikeztünk. De úgy igazán. Összepakoltuk a háztartást, meg a családokat és kimentünk sógorom szüleinek kertjébe. Az egyszerűség kedvéért hívjuk így. Jöttek Hajniék és Móniék is. Király volt, raktam tüzet, sütöttünk, ettünk, ittunk, tollasoztunk, kutyát / gyereket idomítottunk, élveztük a napsütést. Kint voltunk egész nap. Persze leégtem, de kit zavar. Most irodabarna vagyok. Alkarom és fejem vörös. Juhhéj, itt a nyár! Éljenek a Fagyos Szentek!
Búcsúzóul az abszolút kedvenc:
'It's a black fly in your chardoney"
