Ígérem nem fogok sorszámozni tovább. De tényleg.

Az elmúlt néhány hét munkával meglehetősen zsúfoltan telt. Leginkább munka, munka, munka. Ennek az egyik oka az volt, hogy az adminisztrációs feladatokat mindannyian elhanyagoltuk év közben, hogy a napi munka megvalósítható legyen. Másik ok az éves rendes audit, ami mindig rengeteg munkával, idegeskedéssel jár. Ráadásul további idegeskedésre adott okot, hogy a cég történetében először magyar nyelvű auditor is meglátogatott bennünket. Értitek, valaki, aki mindent el tud olvasni és mindent ért, amit beszélnek körülötte. Nem mindig előny, na. Persze, kár volt idegeskedni, hiszen mindent rendben találtak, ami nem is csoda, mert egész jól felépített rendszer szerint dolgozunk. De tényleg. Szóval volt sok dolgozás, még szombaton is, pedig azt nagyon utálom. De megérte. Egyrészt sikeres volt a tanúsítás, másrészt ráébredtünk néhány hiányosságra, amit az idén királyul ki lehet javítani, nem utolsó sorban pedig kaptunk prémiumot. Bizony. 50 db kávéjegy formájában. Ez pedig nem jelent mást, minthogy a főnökünk szerint többet kellene lazítanunk. Hiszen a kávészünet, az szünet, vagyis akkor az ember nem dolgozik. Hát, rajtam nem múlik...
Van nekem egy nagyon jó barátom, keresztgyermekem édesapja, aki zenész is. Vagy legalábbis elég régóta ezt igyekszik elhitetni mindenkivel maga körül. Még sosem hallottam játszani, de most eljött az alkalom. Pénteken koncertjük lesz. Juhhéj! Megyünk meghallgatjuk és majd jól megkritizálom. Mert olyan vagyok. Többek között a zenéhez sem értek, persze véleményem az van.
Jó lesz, mert jönnek a többi ex-kollégák is, akik mind nagyon kedvesek az én szívemnek. Na jó, talám a Jóóóózsi nem annyira. Jaj, dehogynem.

Megnövekedett rendőri jelenlét Sopronban. Ez akár a Kisalföldben is elmenne címnek, nem? De. Igaz, akkor legalább négyszer elolvashatná az ember fia ezt az egy mondatot, mire eljut oda, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Én nem húzom ennyire az időt, mert nem az én stílusom, hogy csak fokozom a feszültséget, aztán hagyom a dolgot a fenébe és amikor az olvasó már nem bírja tovább, akkor odavágom, hogy mire gondolok. Mégpedig arra, hogy mostanság egyre több rendőrt látni szerteszét a városban. Ez persze nem volna baj, mert a rendőr az ugye az én jóbarátom, értem van, engem véd. Már ha. Azért senki sem szeret rendőrt látni. Mert bizony ismerünk olyan történeteket, hogy a rendőr hatalmával visszaélve, békés polgárokat zargatott. Én például nagyon utálom, mikor a város, amúgy sem túl széles útjain 30 km/h-val autóznak, középen. Mondhatnánk, persze, hogy nem kell a városban száguldozni, no de feltartani sem kell a forgalmat. Szóval, vegyes érzelmekkel viszonyulok ehhez a dologhoz. Mondjuk, amikor azt látom, hogy a mozgássérült parkolóban trónoló ötös BMW-t büntetik meg, meg a buszmegállóban hanyagul leparkolt Citroent, akkor nem sajnálkozom és úgy érzem hasznosak, amikor azt olvasom, hogy Ausztriában tolvajláson fogtak soproni rendőröket, akkor azért nem repesek annyira. Jó, jó tudom, hogy eredetileg határőrök voltak és csak a két testület egybeolvasztása miatt lettek rendőrök, no de akkor is. Ez azt jelenti, hogy válogatás nélkül vették át az embereket. Biztos jó ötlet volt? Biztos.

Megint búcsúzunk egy kollégától. Sosem jó, ha valaki elmegy egy megszokott csapatból. Minden nézeteltérés, vélt vagy valós sérelem ellenére, egy célért dolgoztunk együtt, tehát ha barátok nem is, de harcostársak voltunk. Nehezen búcsuzom emberektől, mert mindenki akit az utunkba sodor a sors, ad nekünk valamit. Nyitott szemmel kell járnunk ahhoz, hogy észrevegyük mit tanított a találkozás, talán nem azonnal vesszük észre, talán csak pár nap, hét vagy hónap múlva, de mindenki nyomot hagy bennünk. Valaki útravált belőlünk...Sok sikert Niki, vigyázz magadra!

Egyik reggel Fruskával beszélgettem:    
- Veraaa, tudod ki süti a legjobb muffint a világon?
- Anya?
- Ő is.
- Apa?
- Nem, apa pörköltet csinál finomat. (Höh? Ezt meg ki látta?) Teeee. Te meg anya sütitek a világon a legfinomabb muffint. (Hüpp,hüpp, hát csoda ha imádom?)

Vacsora nem olyan rég. Anya, lányok és én. Apa a számítógép előtt, egy kicsit távolabb.
Fruska (affektálva):    - A Dorkaaa szerelmes a Zsomborbaaa.
Dorka (morcosan):    - És? Akkor mi van?
Fruska (még jobban affektálva):    - És összefognak házasodni!
Én (fóvatosan, puhatolózva):    - És megkérte már a kezed?
Dorka (természetesen):    - Nem, még nem, de nem is baj, mert túl fiatal vagyok még a házassághoz.
Fruska (kijelentve): - Igen, ha nagyok lesznek, összeházasodnak. (Lemondóan, egy nagy sóhajjal folytatja) - És én leszek a nagynéni.
Na, most akkor sírjak vagy nevessek?