Két hét után ismét bemondta az unalmast az Emesim. Ez nyilván vicces, meg szomorú, de igazából már a vérnyomásom sem emelkedik meg. A hibajelenség megint ugyanaz, monitor sötét, nincs háttérvilágítás. Annyival bővült a dolog, hogy most a windows sem bootol illetve a 5 indításból négyszer csak a ventillátor pörög fel, meg a kis lámpácskák gyulladnak ki, majd az ötödik indításra elindul minden, mintha mi sem történt volna. Valami szoftveresen sem okés, mert bár mindenből a legfrissebb driver van fent, a DVD-író az írható DVD-t (amire a fotókat akartam volna archiválni) CD-nek ismerte csak fel. Szóval most ismét úton van a szervízbe (végülis itt a hosszú hétvége, biztos nem akartam volna használni...) és várom az utalást, tekintve, hogy ez a negyedik főalkatrész csere lesz. Feltéve persze, hogy vannak annyira korrektek Albakompóték, hogy tartják a szavukat. Nem mondom meg hány éves vagyok...
Úgy egyébként jól telnek a napok, holnap lecsózunk a kertben, terv szerint sátorban ott alszunk. Szombaton Savaria Karnevál. Vasárnap hívtak Schneeberget mászni, de jelenleg sem a lábaim, sem a derekam nem alkalmas erre. Sajnos.
Itt jut eszembe, a múltkor teljesen ledöbbentem, amikor Z a Caminóról kérdezgetett, hogy biciklivel mennyi idő, mennyi pénz és megyek-e, ha ők mennek. Mondtam persze. Nem volt lehetőségünk komolyabban megbeszélni a dolgot, de másról dumáltunk és sok mindent megértettem, de azért akkor is döbbenet.
Természetesen nem feleljtettem el, hogy el kell magyaráznom gyengébbek kedvéért, hogy miért is mentem el a Caminora, csak egyszerűen nem volt kedvem nekiülni, mert hosszú lesz.
Még mindig Camino. Hétvégén kapcsolgatás közben a Story tévére tévedtem, ahol Professzor Doktor Havas mester "beszélgetett" Habsburg Györggyel és még valakivel, aki ismerősnek tűnt, de Henrik miatt már kattintottam is tovább. Az utolsó szó amit még hallottam Camino volt, szóval gyorsan visszakapcsoltam és kérem tényleg. Habsburg György is végigsétálta és az élményeiről beszélgetett, a másik ember, pedig Tolvaly Ferenc volt, akinek én is köszönhetem, hogy elindultam az Úton. Sajnos eléggé a végére érkeztem, de ennyiből is lejött, hogy szar műsor volt. A vendégek elmondták, hogy mit éltek át, próbálták volna rávezetni a tanárurat (innentől direkt írom kisbetűvel, mert egy vicc az az ember), hogy mi is a Camino, hogy miért jó, miért talál rá, akinek szüksége van rá, de a tanárurat ez kicsit sem érdekelte. Ült a szokásos bicskanyitogató testhelyzetében és az egyetlen ami érdekelte, hogy vajon egy Főherceg, mit mond, amikor a zarándoktársak megkérdezik, hogy kicsoda és honnan jött. Egyszerűen meg sem hallotta, amit mondtak, meséltek neki, el sem tudja képzelni a csökött agyával, hogy létezik ember, akinek az erőfeszítés, a fájdalom, a teher, a bűntudat, a megbocsátás nem puszta szó. Nem tudja és ami a legrosszabb meg sem próbálja elképzelni, hogy ott nem azok a dolgok a fontosak, amik itthon, hogy elmenni sokkal egyszerűbb, mint elképzelni. Szóval leginkább csak felkaptam a vizet, hogy mitől ekkora király ez a fasz kis országunkban. És jelentem a Camino hatása, az ott tanult türelem három év után már halványulni kezd, ugyanis én megütöttem volna és lehet, hogy még a padlóra is ledobtam volna, miközben Habsburg György csak mosolygott. A Havas egy fasz! feliratú pólót kérek a Jézuskától.
