A névnap szerencsét hoz?
2009. január 13. írta: veronel

A névnap szerencsét hoz?

Ma volt a névnapom. Általában én vagyok az első, aki elfelejti, anno a T-műveknél jópár alkalommal előfordult, hogy mikor a srácok szóltak, hogy ebédszünetben jelenjek meg az étkezőben, nem gyanakodtam, csak amikor átnyújtották a virágot ugrott be, hogy hiszen névnapom van. Ez a hosszú mondat egyébként a mentségem, amiért rendszeresen elfelejtem mások névnapját.
Ez a mai nap azért volt más, mint a többi, mert ma volt az ISO 14001 szerinti környezetirányítási rendszerünk (KIR) felügyeleti auditja. Ez annyit jelent, hogy a tanúsítást három évre adják, de közben évente felül kell vizsgáltatni a rendszert, a tanúsítás csak így érvényes. Szóval dolgoztunk anno a tanúsításon is sokat, meg mostanra is össze kellett szedni jópár dolgot. De megérte, mert sikerült. Nem egyedül az én érdemem, de elég sok közöm volt hozzá. Igazából azt vettem észre, hogy minél jobban beleásom magam, annál jobban tetszik az egész téma. Az egyetlen probléma, hogy gyakorlatilag az egész a jogszabályok ismeretére épül, én meg képtelen vagyok száraz szövegeket megjegyezni, meg megérteni. Példák és használati gyakorlatokat összevadászni meg nem annyira egyszerű viszonylag új jogszabályoknál. Kezdem megszeretni az auditokat is, mert az ember az auditoroktól tanulhatja a legtöbbet, már persze, ha sikerül olyannal összeakadni, aki hajlandó megosztani a tudását, de nem akarja mindenáron a saját szája ízére formálni az auditált rendszert. Szerencsénk van, igen jó auditort kaptunk.
Vár még ránk egy ISO TS fenntartó audit, szóval ne csodálkozzatok, ha nem írok minden nap.
Vettem magamnak egy nagyon remek naptárt. Az a különleges benne, hogy Paulo Coelho idézetek vannak benne, meg egészen jó illusztrációk. Tavaly még 3000 pénzért árulták, most 1000-ért vettem az Alexandrában, de ennyit úgy döntöttem megér. Ez a Coelho ember fontos dolgokról ír, érthetően. Persze jó sok közhely felbukkan az írásaiban, amik az átlagosnál hitelesebbek az általa teremtett környezetben. Nem olvastam sok könyvét, de szépen lassan belekezdtem.
Az alkimistát egy tanfolyamról hazajövet olvastam végig és tetszett. A Piedra folyó partján ültem és sírtam nem jött be annyira. Most a kollégáktól a Zarándoklat címűt kértem névnapomra, idézetek alapján jó lesz.
Szóval a naptárról fogok még írni, terveim szerint minden idézetet továbbgondolok majd, meglátjuk merre visz. Jó mókának gondolom.

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr88875909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maraznelli 2009.01.14. 09:11:58

Kedves Vera!
Kicsi szivem nagy pofám boldog névnapot kíván:)!
Isten éltessen sokáig!
süti beállítások módosítása