Megint
2008. március 12. írta: veronel

Megint

Megint beteg vagyok. Az átlag ember ilyenkor valószínűleg felkeresné háziorvosát vagy gyógyszerészét. De én hülyének születtem. Ösztönből nem bízom az orvosokban. Azért holnap délután, ha csak közbe nem jön valami, felkeresek egyet. Hátha tud mondani valamit. Egyébként ez megint, amolyan influenza szerű izé. Gondolkodtam és két dolog lehet. Az egyik, hogy most mivel a torkom fáj leginkább, lehet, hogy túl sok mindent folytok vissza. Szóval próbálom megnevezni a gondjaim, de azért úgy, hogy a körülöttem élők, ne akarjanak azonnal megölni és lehetőleg túlságosan meg se sértődjenek. A másik, hogy tavaly júniusban, mikor kórházba kerültem, kaptam vért. Namármost, a transzfúzió megtréfálhatja az embert, immunrendszergyengülés nem lenne meglepő. Mondjuk azért bántó ez a dolog, mert tömöm magamba a nővérem minden immunerősítő, fertőtlenítő, tisztító bizbaszát. Ezek a dolgok, amúgy mindenkinek használnak, csak nekem nem. Én ilyen vagyok, mondom, hogy hülyének születtem. A legutóbbi hétvégém tehát megint a takaróbacsavarva, forróteát kortyolgatva telt. Persze, hétfőn mentem dolgozni, de máig bírtam. Holnaptól szabadság, kialvás (ma ébredtem először úgy, hogy majdnem végigaludtam az éjszakát), pihenés. Mostanság elhatalmasodott mindenkin a pánikbetegség. Lehet, hogy elkaptam? Éjjelente hülyeségeken gondolkozom. Nem bírok elaludni, hol azért, mert fáj a torkom, hol azért, mert attól félek, hogy ha elalszom és a hátamra fordulok, akkor megfulladok. Ilyesmi. Nem normális. A kiszáradás ellen bekentem a számat ajakápolóval. Vagy ettől vagy valami mástól most egyfolytában égnek az ajkaim. Ááááááárg. Ja, az ígért kritika a vendégfogadós TV műsorocskákról késik, mert már elmúlt az első felháborodás. Anyagot kell gyűjtenem. Ma ez dobta fel a napomat. Köszönöm, hogy vagy nekünk, W! Ma Dr. House nap van. Szóval, mennem kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr92378394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása