Pééééntek
2008. február 21. írta: veronel

Pééééntek

És igen, még egy nap és itt a hétvége. Persze, nem panaszkodom, hiszen kihagytam három munkanapot. Tök utálom, hogy ha amikor az ember visszamegy, akkor mindenki mosolyogva kérdezi, hogy: Meggyógyultál? Miért nem maradtál otthon még arra a két napra? Aztán a mosoly kárörvendő vigyorba fordul, és zsupsz öntik is rám a sok-sok azonnal megoldandó problémát. Aztán már hallani is, ahogy a hátam mögött mondogatják, hogy "jaja, persze, biztos beteg volt..." Brrr. No de, sebaj, sose legyen ennél nagyobb bajom. Most megint ott tartok, hogy nem csak azért hiányzik a munka, mert itthon csak lustizom és nem történik semmi, hanem azért is, mert hiényzik a jó társaság. Nyilván nem mindenki, de azért megvan a kemény mag. Jobban megy a munka, ha van kivel együtt nevetni. Na, legyünk őszinték, néha röhögni. Állandó poén forrás lett a kávéfőző. Mert ugye a kávéjegyeket le kell inni. Isszuk is becsülettel, csak hát a társasági kávéfőző csörög-zörög, lóg a bele. Mondtam is az első alkalom után, hogy ez nekem túl stresszes. Minden lehetséges módon bénáztunk már, túl kevés vízzel kértem nagy bögrébe, Robi túl sok vízzel kérte kis csészébe. Nagy kanállal próbáltunk a szűk szájú cukros bödönből cukrot venni, majd ezt a kis csészében elkeverni. Ittunk kávét csúcsforgalomban, mikor a max. két személyes teakonyhában hatan próbálunk inni, mosogatni, ebédet melegíteni, kávét főzni, hűtőbe pakolni. Hát nos. Valami ilyesmi lehetett. mint amit Banderas talál, amikor belép:


Nem találtam képet sajna. A videó végén, 4:38-nál kell keresni a lényeg kezdetét.

Ákos barátom Brüsszelben ösztöndíjazik (az én adómból, piha) és hozott ajándékba sört. 12 V/V% az alkohol tartalma. Nooooormális? De finom volt... Kérek még...

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr32348989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása