A kínai cég minden évben szervez egy társasutat a kollégák számára. Idén augusztusban a Yandang-hegység volt a cél. A csapat 63 fős volt (házastársak és gyermekek is beleszámolva), ami azt jelenti, hogy egy tele busz, plusz a cégvezetői autó. Ami egyébként egy fehér VW, de ne kérdezzétek a típusát, mert fogalmam sincs, tán Passat. De az is lehet, hogy nem. Majd Lajos megmondja.

Hét órás indulást céloztunk meg, hogy ebédre éppen odaérjünk, mert az nem lehet, hogy kimaradjon vagy – az ég irgalmazzon – későbbre tolódjon az ebéd! Ez azt jelentette, hogy baromi korán kellett kelnem, minek köszönhetően az út első két óráját végigaludtam. Jó, a végig az túlzás, mert ez az utazásokon szokásos fél óránkénti felriadásos alvás volt. Indulás után rögtön elkezdődött a karaoke, amiről Lajos azt mondta, hogy milyen jó. Hát, nem vagyunk egyformák. Szerencsére talán kettő vagy három bátor jelentkező volt, akik kínai dalokat énekeltek, aztán csak a dalok szóltak, a TV-ből, már nem volt éneklés. Ezután a Quantum csendje című számomra értelmezhetetlen Bond-film következett. Hát, most sem lettem okosabb azzal kapcsolatban, hogy vajon mit is akart mondani a művész... Jó fej ez a Daniel Craig, csak ne hívjuk Bondnak. James Bondnak. Az első megálló úgy két és fél óra után jött. Íme a busz a parkolóban.

Átmentünk egy nagyon, de nagyon hosszú hídon, ez a G15W jelű úton, a Hanzhou-öbölben van. Van egy ennél sokkal hosszabb híd is az öbölben keletre azt úgy hívják Hangzhouwankuahai. Mindezeket a Qiantang folyó torkolatában kell keresni. Az utat halneveldék szegélyezték egy jó darabig.

Az utazás költségét nagyrészben (750 RMB/fő) a cég vállalta magára, a maradékot (164 RMB/fő) kellett csak fizetni. Várható volt, hogy ennyi pénzért nem luxusban lesz részünk, de ehhez képest kínai mércével mérve minden vállalható volt. Mondjuk az ételek teljesen kínaiak voltak, ami azt jelenti, hogy csiga, kagyló, rák, robbantott disznóköröm és csirkeláb számított csemegének. Az első két napban gyarkolatilag csak rizst, meg ízesítésnek szánt zöldséget ettem. A kollégák azt mondták az első napi ebédről, hogy nem általános, hogy ilyeneket esznek és reklamáltak picit.

Ebéd után nekivágtunk a geoparknak. A hegység vulkanikus eredetű, de az érdekes formákat az erodációnak köszönhetjük. A fő látványosság, hogy mindenféle alakzatokat látnak bele a sziklákba és ezekhez költenek magyarázatokat. Persze, a túravezetés kínaiul volt, így a többiek tolmácsolására és a két nyelvű táblákra tudok csak hagyatkozni. Maradjunk annyiban, hogy találkoztam már meggyőzőbb asszociációkkal is.

Az időjárás elsőre nem tűnt kegyesnek, mivel szemerkélő esőben mászkáltunk, viszont igazán durván csak akkor esett, amikor még/már a szállodában voltunk. Persze, minden vizes volt és párás. Jellemző a kínai találékonyságra, hogy a bejáratnál azonnal esernyőt és esőkabátot akartak nekünk eladni. Az esti túránál pedig zseblámpát, lézerpointert. A gyerekenek szuper irritáló műanyagsípot, meg vizipuskát kínáltak. "Szerencsére", mindkettő fogyott rendesen. Nem tudom szavakba önteni, mennyire durva fejfájása lesz az embernek a folyamatos sípszótól.

Az első, amiről a túravezető mesélt, hogy milyen tiszta a hegyipatak vize. Őszintén szólva nem tudom eldőnteni, hogy a gyermeki csodálkozás és öröm a kollégák arcán szomorú vagy vicces volt-e inkább. Arról van szó, hogy a 15 cm-es víz alján lehetett látni a kavicsokat. Vaó!

A sziklák „változtatják az alakjukat” attól függően, hogy honnan nézzük őket. Maci, harkály, vitorla, oszlop.

A legszebb látványosság a Sárkány vízesés volt. Szép, nagy, hangos. A gyerekek felülhettek egy tutajra és betutajozták őket a vízesés mögé.

A túra után elfoglaltuk a szállást, zuhanyoztunk, majd megvacsoráztunk és elmentünk sötétben is megnézni a sziklákat. Ez nagyon jó móka volt, itt én is láttam az alakzatokat, bár ami szerintük öregember, az szerintem egy harcos hatalmas pajzzsal. Tudjátok, mint A gyűrűk urában a vízesésnél álló királyok, csak ez nem a kezét tartja fel, hanem a pajzsát. Persze, itt fotózni nem tudtam. Tessék elképzelni. Ugyanez a szikla a másik oldalról nézve egy szerelmespár.

Ezután korai alvás következett. A másnapi reggeli kínaibb volt a kínainál. Nem volt kávé csak narancslé. Forró. Nem viccelek. Forró narancslé. A fantáziátokra bízom. Enni lehetett rizst, rizst, barackos batyut (na ez finom volt), ragacsos fekete rizst, főtt tojást, meg egyéb nem finom dolgokat. 

Újabb túra a sziklák között, újabb vízesés. Itt volt kérem egy hely, ahol érezhetően áramlott a csí. Persze, kis templom is áll a fák között a völgyben, körben fák, háttérben vízesés. Amikor megérkeztünk az Utazás a Föld középpontjába jutott eszembe. Gyönyörű volt. Itt jegyzem meg, hogy ez lett a nyolcas számú kép a bejegyzésben. 8, a legszerencsésebb szám a kínai számmisztikában.

Néhány lépcsőt megmászva egy kis étterem vagy inkább pihenőhely teraszára jutottunk, ahol közölték, hogy most akkor mindenki fizet 20 RMB-t és akkor 10:30-kor megnézhetünk egy show-t és még ingyen teát is kapunk. Ha egyszer errejártok, a show-t nyugodtan hagyjátok ki. A tea sem éri meg. Most nem azért, mert sajnálom a 20 RMB-t, mert nem. Egyszerűen csak, ha tudom, hogy a dolog abból áll, hogy egy csávó leereszkedik kötélen a magas szikláról, egy másik meg csinál néhány bukfencet a kifeszített kötélen, akkor inkább a völgyben gyönyörködtem volna a csíben. Még a show előtt megtapogattuk a mágikus bambuszt. Többféle verziót is kaptam az arcomba, az egyik kolléga szerint négyszer kell megérinteni és akkor nagy szerencse ér. Egy kolléganő szerint, ha egyszer fogom meg előléptetnek, ha kétszer akkor nagy szerencse ér, ha háromszor, akkor nagyon sok udvarlóm lesz, hihihihi. Ezt konkrétan így mondta. Csak sajnos elkésett, mert én addigra már négyszer fogtam meg a bambuszt. Szóval, most várom, hogy ebből vajon mi lesz. 1+3? 1+1+2? 2+2?

Elsétáltunk a kisebbik vízesésig, ahol még szivárványt is fotóztam. Ez egyébként azért jó, mert egész közel lehet menni. Ha az ember átmászik a korláton. És, hát az ember átmászik a korláton.

Jött a szokásos ebéd, még mindig a rizs és a zöldségek voltak a barátaim. Nem szeretem, ha az étel néz, miközben eszem.

Ezidőtájt váltottunk üzenetet Gáborral, aki épp kenuzott és sátrazott, amiből kiderült, hogy minden relatív, mert én lecsóra vágytam, ő meg rizsre. Na, jah.

Délután roppant érdekes programnak néztünk elébe, mivel igazából senki sem tudta elmondani, hogy mi lesz, csak hogy teljesen vizesek leszünk, szóval legyen tartalék ruha. Én ez alapján vadvízi evezést tippeltem, amire a kollégák bólogattak, hogy igen, igen. De, ha azt mondtam volna, hogy spanyol gálya kincséért merülünk a tengerbe, akkor arra is bólogattak volna. Nos, az ötlet az tényleg a vadvízi evezésből jött, amit itt a következőképpen kell elképzelni, beültetnek egy gumicsónakba és egy betonvályúban lecsúszol, hatalmasakat huppanva a szintváltásoknál, minek köszönhetően valóban vizes leszel. Aztán a lassú sodrású folyóba érkezel, ahol a többiekkel egymást fröcskölitek. Na, ettől tényleg teljesen elázol. Ez irtózatosan jó móka volt amúgy, bár szerintem a csúszdázós rész lehetne hosszabb is. Persze, mivel a nap sütött, én leégtem. Szóval innentől az volt a téma, hogy mitől vagyok piros, az nem lehet, hogy a naptól, mert nézzem meg, ők barnák. Mondtam, hogy a jó édes... Hotelbe vissza, korai vacsora. Tényleg korai, mondjuk öt óra lehetett. Ez már teljesen vállalható volt, még húst is találtam ehetőt. A hal sem volt szálkás.

Vacsora után néhány csajjal nekivágtunk a bevásárló utcának. Én egy fagyit vettem. Hűtőmágnest hiába kerestem, az itt nem divat. Igen, találtam egy piaci rést Kínában. Nektek adom, ingyen. Mert ilyen vagyok.

Ezután megtanítottak egy kínai kártyajátékra, amit két pakli franciakártyával kell játszani. Közben folyamatosan a napégésem tapogatták, hogy milyen meleg. Pedig, nem is volt annyira durva, mielőtt valaki pánikolni kezdene.

A harmadik nap délelőtt még a parkban telt. Megint jöttek a midenféle alakzatok, amiket éjjel már láttunk, meg a tiszta víz.

Ez egy lépcső a kínai asztrológia állataival. Ide nem mentünk fel, szóval csak az első fele látszik.

Aztán jött a második legkirályabb látványosság. A buddhista templom a sziklarésben. Zseniális.

A barlang legmélyén arany buddha, a falakon sok kicsi buddha szobor, perselyek, füstölők, hívek, szerzetesek.

Ezután megebédeltünk, nem fotóztam, de emlékeim szerint jó volt. A hazaút is roppant hosszú volt. Legfőképpen azért, mert a gyerekek már nagyon nem bírtak magukkal, így folyamatosan kiabáltak. 

Összességében jó kis utazás volt, a buszos társasutak minden előnyével és hátrányával. Mondjuk, az idő nagyrészében úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akinek el kell magyarázni, hogy mit lát, meg el kell mondani, hogy merre nézzen és épp mit kell csinálni. Jó, ha tudjátok, hogy Kína igazából csak akkor élvezhető teljesen, ha az ember beszél kínaiul.