Hanshan templom
2014. július 31. írta: veronel

Hanshan templom

Valamelyik hétvégén, amikor a hőség épp egy kis szünetet tartott elbuszoztam megnézni a Hanshan Sit. Ez egy buddhista templom a régi város észak-nyugati sarkán. Mellette van a Juhar-híd, itt érkeztek meg a kereskedők a portékájukkal a városba. Volt itt vám, piac, őrtorony, halászfalu. Most a két attrakció külön-külön látogatható, a híd környékén amolyan skanzent hoztak létre, a templom meg maradt, ami volt.

Van hajó túra is, de ez valahogy csak csoportoknak elérhető, elzavartak, mikor megpróbáltam felszállni.

2014-07-19_14-32-17_563.jpg

Ezen a színpadon előadásokat szoktak tartani, énekes-táncos, hagyományörzős stílusban. Épp nem volt semmi műsoron.

2014-07-19_15-23-24_643.jpg

Az őrtoronyban használatos fegyverek, Kicsit olyan, mint a Lego fantasy társas fegyveres pultja. Nem? De! Naugye!

2014-07-19_14-51-56_523.jpg

Most ilyen hajók közlekednek ki-be ott, ahol azelőtt a rizs, a selyem és minden egyéb jó érkezett a városba. Természetesen az őrző Fu kutyák itt is figyelnek.

2014-07-19_15-07-29_779.jpg

Mondjuk, ez eléggé megijedt, mikor Maci a szájába mászott.

2014-07-19_15-06-46_734.jpg

A régi hajósok, hajójuk és a munkájuk.

2014-07-19_15-19-41_390.jpg

Lehet itt mindenféle emléktárgyat is venni, gyönyörű selyem napernyőket találtam például. Meg mindenféle hímzés, papírmetszés (paper cutting), fémszobrok.

Az egyik sarokban még pávák is laknak. egy szerzetesnek építettek ide kertet az elvonuláshoz. Mert megérdemelte.

2014-07-19_15-29-51_476_1.jpg

Szépen parkosított, jól körbejárható, de különösebb izgalmat nem okozó látványosságról van szó, 25 RMB-ért.

A templom 20 RMB és természetesen ez is több épületből áll, amiket szépen rendben tartanak. Itt belefutottam valami szertartásba, ahol gyertyákat, füstölőket égettek. 

Minden elérhető helyre piros imaszallagokat kötöttek, fákról, szobrokról, mindenhonnan ezek lógnak.

2014-07-19_16-32-05_187.jpg

Elég sokan imádkoztak az erre kialakított helyeken, szóval ez nem egyszerűen túristalátványosság, hanem az európai templomokhoz hasonlóan élő szent hely.

Középtájt van egy pagoda, aminek persze elfelejtettem a nevét. Előtte egy nagy tábla, hogy háromszor kerüld meg az óramutatójárása szerint és akkor jó lesz neked. A kínai szöveg ennél sokkal hosszabb, ezért meglestem, hogy mit csinálnak.

2014-07-19_16-12-53_989.jpg

Nem egyszerűen megkerülték, hanem a négy sarkon álló négy szobornál megálltak és mormoltak, miközben megérintették. A kifényesedésből egyértelmű volt, hogy hol kell megfogni.

2014-07-19_16-15-29_773.jpg

Márcsak ki kell várnom, hogy mikor lesz nekem nagyon jó.

A pagoda belsejében ők integetnek, őket megkerülve a lépcsőn fel lehet mászni az emeletre, hogy körbetekinthessünk. 

2014-07-19_16-21-41_194.jpg

A lépcső szűk, folyamatos a forgalom le is és fel is, a plafon közel van, az egyik gerenda erősen kikopott félkör alakban ott, ahol a fejek csattannak rajta. Vagy a megtámaszkodó kezek miatt, de az nem annyira vicces gondolat.

 

2014-07-19_16-12-16_632.jpg

Harang haranglábbal.

2014-07-19_16-04-46_187.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr346561131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása