Ez a hét tönkretett
2009. július 24. írta: veronel

Ez a hét tönkretett

Ma van vége a két hetes leállásnak. Vagy legalábbis, annak a két hétnek jött el a vége, ami három héttel ezelőttig, még úgy volt, hogy a leállás lesz, ehelyett az egyik legdurvább időszak lett az idén. A kilenc fős QS-ből fixen öten dolgoztunk, a többiek kiküldve vagy szabadságon. Elfáradtam. Ráadásul a vevők, a beszállítók, a kollégák is a "legjobbjukat" hozták. Nyilván én sem vagyok kivétel. Napok óta minden kiesik a kezemből. Bár én legalább műszert nem ejtettem le...
A számítógépemről a következő hír érkezett:
"Tisztelt Hölgyem!
A kollégák a javításhoz szükséges alaplapot megrendelték az MSI-től. Jelen pillanatban ez az alkatrész hiány a raktárukban, így ezt még nem küldték el részünkre.
Amint az alaplapot megkapjuk, a javítást azonnal elvégezzük."
Az egyetlen előrelépés, hogy ezt egy olyan ember írta, aki még a nevét is odaírta, nem csak azt, hogy MSI szervíz. Mondjuk ebben biztos közrejátszott az is, hogy a kérdő levelet úgy címeztem meg: "Tisztelt MSI Szervíz!", mert eddig mindig ez volt az aláírás.
Holnap megyünk megnézni a Harry Potter és a tősgyökeres félvér testvér (kopirájt báj Doktorcsernyus), című művet a moziba. És veszek herripotteres pattogatott kukoricát, poharat, meg amit még adnak. Mert az jó.
Voltunk strandon, az jó volt. Ökörködtünk, csúsztunk, úsztunk. Móka és kacagás.
Gyanúsan hallgat mindenki a kalandpark látogatós ötletemmel kapcsolatban. Ejnye.

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr91266141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása