Remélem sokan hiányolnak. Bár a statisztika nem erről árulkodik. Sebaj, tettre fel.
Hogyan is vagyok? Fáradtan. De nagyon. Picit sokat dolgozom és az idő egyszerűen elfolyik. Képtelen vagyok úgy szervezni a dolgaimat, hogy minden beleférjen. A munka sok, az idő és a lehetőség pedig kevés. Elértem arra a szintre - aminek alapvetően örülök - amikor elég sokan, elég sok mindent kérdeznek tőlem, várják a segítségem. Én meg igyekszem mindenkinek segíteni, egyrészt mert az jó, másrészt, mert "itt érzem, hogy fontos vagyok". Aztán persze van egy csomó feladatom is, amiknek nem jutok a végére, mert mire végzek, új hónap kezdődik, új statisztika, új feladatok, és így tovább. Nem panaszkodom. Most nagyon meg kell küzdenem minden napért. Sokat segítenek a kollégák, a főnökünk, meg a tudat, hogy mindjárt itt a hosszú hétvége.
Kiábrándult és kimerült is vagyok. Nincs semmi, ami hosszú távon motiválna. Egyszerűen rémesek a reggelek, amikor felébredek és nem akarok felkelni. Az utóbbi pár nap egy picit jobb volt, ami érdekes, mert alapvetően nagyon szar napok voltak. Reggel felkeltem, elrohantam dolgozni és este hét előtt nem jöttem haza múlt hét csütörtök óta. Ez részben az én hibám is, meg a körülményeké is. Ugyanakkor nem érzem azt, hogy lenne bármi értelme annak, amit csinálok. Egyáltalán. Szóval, az utóbbi pár nap azért volt egy picit jobb, mert munka és alvás töltötte ki, így nem nagyon volt lehetőségem gondolkodni. A gondolkodás ugyanis nem szül semmi jót mostanság. Lassan tényleg a professzionális segítség igénybevételén gondolkodom. Valami bajom van.
Pénteken szarrá áztam. De tényleg. Biciklivel mentem dolgozni és zuhogott. Sötét volt és hideg. Azon gondolkodtam, hogy soha életemben nem áztam még ennyire meg, aztán eszembe jutott a Camino első napja. Igen, akkor is ennyire eláztam. Vajon mit jelent ez? Aztán kedden este majdnem elütöttek. Láttam jönni az autót, láttam, hogy nem áll meg, ezért fékeztem, így csak a lökhárítója koccant az első kerekemmel. Vajon mit jelent ez? Beszélgettünk múlt héten egy Széchenyis évfolyamtársamról, hogy mi van vele, hogy milyen nagy tervei vannak. Aztán hétfőn a srác, akivel beszélgettünk benyögte a hírt, hgy meghalt. Úgy tudni öngyilkos lett. Vajon mit jelent ez? A nővérem masszírozta egy gimnáziumi osztálytársam anyukáját, aki elmesélte, hogy a srác önmagát keresi és újra Ázsiába készül. Én meg azon gondolkodom, hogy össze kellene pakolnom és menni akárhova. Vajon mit jelent ez? Az egyik pesti utam alkalmával megvettem Coelho Alkimista című könyvét, amit eddig valamiért kerültem, most viszont baromira megérintett. Nem is maga a könyv, hanem a gondolat, ami mögötte van. A pásztorfiú története. Az örök keresés, vándorlás és végül a megérkezés. Szeretném tudni, hogy mit jelent ez az én életemben. Van-e vajon személyes történetem és ha igen, megtudom-e valaha, hogy mi az. Miért félek belenézni a múltba és a jövőbe? Miért piros a majom feneke?
Valami ilyesmi, csak ezt sajnos nem lehet ide beágyazni, mert Dido néni irigy, Peig kurva jók a dalai. Szerintem.