Aztán jött a Mamma mia, mert hogy a törpiek már látták és milyen jó volna újranézni normális hangrendszeren. Megnéztük az Arénában. Jó kis film. Nem azt mondom, hogy a legjobb, de aranyos. Kedves. Vicces. Szóval egynek jó, bár az ABBA nótákat én még mindig eredetiben szeretem. Régimódi vagyok, vagy mi.
Ezt most találtam, ugyanez a részlet németül, zseniális, MUHAHA:
Este felmentünk a West End tetejére, hogy meglegyen az aznapi harmadik pláza is és onnan néztük a műsort. A tetőkertben pont előttünk, bár egy emelettel alattunk volt egy kivetítő, ahol nyomonkövethettük a tévéadást is, mögötte előben durrantak a fényes izék. Nem szerettem meg a tüzijátékot, de jó móka volt sok emberrel együtt nézni, próbáltam fotózni, de értelmetlen. Nekem nem tetszett, de nem volt még tüzijáték ami tetszett volna, szóval...
Csütörtökön reggel indultunk Lengyelországba, a tájékoztató e-mailben 8 óra volt meghatározva és mindenkit arra kértek, hogy legyen pontos, hogy a lehető leghamarabb indulhassunk. A busz fél kilencre érkezett meg. Összekaptuk magunkat és indulás. Hat órás út után érkeztünk meg Zakopane-be, ami egy lengyel falu(?), és leginkább a turizmusból él. De komolyan. A sétáló utcája mintha csak egy svájci síparadicsomban játszódó filmből volna. Gyorséttermek, márkás ruha boltok, túra- és sífelszereléseket árusító boltok, amerikai kávézó és búcsús árusok váltogatják egymást.
Az utazás eseménytelenül telt, filmeket néztünk, a DVD-t tartó rekesz ajtaja egyszer majdnem a sofőr fejére esett, no de sebaj. Remek filmeket néztünk: Kabalapasi (amiről én azt hittem, hogy legalább a főszereplője miatt érdekes lehet, de sajna mégsem Ryan Reynolds volt az, brühühü), Nagyon vadon, de azt meg csak félig sikerült.
Megérkezés után rögtön mentünk a felvonóhoz, a piacon keresztül, ami ilyen kirakodóvásár szerű izé. Millió meg még egy pár ember, gyors pisi, majd fel a hegyre a fogaskereküvel. A hegy, kb. 1500 m magas lehet, a tetején újabb kirakodóvásár, póni, lovaskocsi, sasliksütő, pizzéria, kalandpark, bob pálya és még ki tudja mi minden, felsorolni is nehéz.
-
Volt kb. egy óránk, hogy gyönyörködjünk a panorámában, meg a frissen sülő kolbászokban, aztán irány a szállás. Panzió. Aha, max álmukban. Leginkább túristaszálló. Fantasztikus "szerencsénknek" köszönhetően öten kaptunk két háromágyas szobát, közös WC-vel és fürdővel, amik a folyosón voltak. No komment. De tényleg.
Rögtön az első próbálkozásnál kiderült, hogy a WC-t nemhogy bezárni, de mégcsak becsukni sem lehet. Reklamáltunk. Nekem sikerült elsőnek tusolnom, hideg vízben. Köszike! A többi tusolásra, szerencsére megoldódott a víz probléma és a WC-re is került egy zár.
Van a "panziónak" még egy fejleszthető területe, az étel. Első este már kaptunk vacsorát: káposztaleves műanyag edényből, de minden fűszer nélkül, jó krumplipűré húsgombóccal és alma-káposzta salátával. A húsgombóc mócsingos volt, de szerencsére csak egy jutott mindenkinek. Muhaha. Rájöttünk az ott töltött napok alatt, hogy főleg gyermekcsoportokból áll a vendégkör, ők pedig nyilván nem esznek annyit, mint mi. Vagyis, mint amennyit mi ettünk volna, ha van elég. Bárcsak...
Egyébként az esti étkezések legdurvább velejárója az innivaló volt. Gondolom kedvességből kaptunk víz helyett valami kompótlének látszó és ahhoz hasonlító ízű cuccot, aminek legdőbb baja az volt, hogy melegen tálalták. Ihatatlan szar. Első este kitöltve a poharakba + minden asztalon egy műanyagkannában is volt, második este piros színe volt, de csak a poharakba töltve várt minket, harmadik este pedig már hidegen kaptuk. Na úgy meg lehetett inni. De ennyi.
Csendes, nyugodt éjszaka után reggel izgatottan vártuk a reggelit. Kenyér, kemény zsemle, tej, tea, finom áfonyalekvár, ehető margarin, némi sonkaszerű izé, meg töpörtyűs zsír várt ránk. Persze, minden bolti, amolyan Tescos jelleggel. Ettünk, ittunk aztán indultunk, mert várt ránk a Tengerszem, a Morskie Oko. Laza, 2x9 km-es túra, szintkülönbség nélkül. Aham, alig 500 m szint volt benne fel, majd ugyanennyi le. Persze, az a hülye, aki azt hiszi a Tátrában tud szintkülönbség nélkül sétálni.
Engem nem különösebben hatott meg a terep, bár azt sosem gondoltam volna, hogy a kiépített túrista út, az Lengyelországban aszfaltutat jelent. Ráadásul itt is millió ember, de tényleg. Ezrek. Csak úgy hömpölygött a tömeg az erdőbe, be. A főszervező csaj folyamatosan kiabált, hogy maradjunk együtt, ne rohanjon senki előre, ne maradjon le senki, de egy idő után már nem hallottam a hangját, így saját tempómban "rohanhattam" előre. Volt min gondolkoznom és nagyon jól esett ez a kis gyaloglás. Legnagyobb meglepetésemre sikerült az "előírt" 2 óra 20 perc alatt teljesítenem a távot, így jó negyvenpercem volt a csapat nélkül. Leültem gyönyörködtem a tóban, megebédeltem és bevártam Rolandékat.
A csapatvezetők kitalálták, hogy van feljebb is egy tó, az milyen szép, az milyen jó, menjünk. Mondták a túristatérkép szerint 40 perc gyaloglás. Aham, onnan ahol álltunk látszott az út. 200 m szintkülönbség úgy fél kilométeren. Hajrá! Szelíden rábeszéltem az enyéimet, hogy teljesítménytúra és tüdőkiköpés helyett inkább menjünk egyet a tó körül, keressünk egy nyugodt szakaszt és lábunkat a vízbe lógatva gyönyörködjünk a hegyekben, élvezzük amit elértünk.
Utána nagyon megköszönték ezt az ötletet.
Főleg miután az előre megbeszélt 3 órás indulásra a fele csapat sem ért vissza a felső tótól. Muhaha. Vittem magammal egy követ az erdőből, abba raktam a csomagomat, ami most már a tó fenekén pihen és tisztulgat. Köszönöm a lehetőséget! A lefele utat már együtt tettük meg, többé kevésbé, majd a busznál bevártuk a többieket és a vacsorát találgatva indultunk vissza a szállásra.
Megérkezve biztató illatok fogadtak, rántott halnak tűnt, reménykedtünk. A leves ezúttal karalábé volt, még mindig ízetlenül ekészítve, aztán jött az elmaradhatatlan krumpli ééééééééés a hús. Fasírt. Aztán mi sírtunk, mert sajnos csak ránézésre volt húsból, a villát belebökve szétesett, és kiderült, hogy tojásból van. Ez hagyján, de tíz emberre hoztak tizet, meg kettő rántottsajtot. Ez utóbbi úgy került a tálra, hogy Kriszta, a főszervező vega, és vega kaját kért magának. Innen is gratulálunk!
És este lett és reggel, de erről majd inkább holnap.
Ezt meg búcsúzóúl magamnak, nekem:
