Élek, ám. Még mindig nagyon szerencsétlennek és bénának érzem magam. Persze, még mindig a munka miatt. Csütörtökön azt hittem (vagy inkább reméltem), hogy elértük a mélypontot. Ez volt az a nap, amikor a sógorom üvöltött. Nem velem. Meg az üvöltés is relatív, mert ismerek olyat, akinél ez a normál hangerő, de az ő szájából ez már üvöltés volt. A legrosszabb az egészben a tehetetlen, kétségbeesettség volt. No, meg az arra kapott válasz. Hát, ez van...Szóval akkor azt hittem ennél nem lehet rosszabb. Aztán jött a péntek.
Mivel a mérőműszerek, amik miatt egyszer már elrobogtunk Kölnbe megint elromlottak, vagyis elvileg működnek, csak épp használni nem tudjuk őket, világossá vált, hogy megint utazni kell. Segítségnek ezúttal a sógoromat kaptam, ami jó, mert kettőnket már csak nem vernek át a palánkon. Szerencsére főkökünknek sikerült kiharcolnia egy megfelelőnek látszó keretet új műszer vásárlására, meg is indítottuk a dolgot. Az eladó képviselője normálisnak tűnt, segített, bár engem nyilvánvalóan hülyeként kezelt. Alapvetően a lekezelő stílusa a T-műveknél töltött éveket jutatta eszembe. Azok a nagyszerű telefonbeszélgetések, amikor én vettem fel, valamelyik kolléga telefonját:
- Csókolom, egy műszaki kollégával szeretnék beszélni! - Jó napot kívánok! Miben segíhetek? - Ööööööö. Háááát, kéne nekem egy csappantyú. - Füstgáz vagy tűzvédelmi? - Őőőőő, hát azt nem tudom.
Mindig élmény volt.
Szóval értem én a bácsit, mert az ő szemszögéből biztosan hülyéket kérdeztem, de nem értek a tömítettségvizsgálathoz. Viszont gyorsan tanulok és érdeklődő is vagyok szerintem. Na, mindegy. Kaptunk árajánlatot, ami persze több volt, mint amennyit a németek a mókára szántak. Megkaptam az ukázt, hogy alkudjak. Muhaha. Én! Értitek! Megírtam az embernek, hogy köszönjük szépen, de ez sok, lehetne-e, hogy kevesebbért, még azt is megírtam, hogy nekünk mennyink van (mínusz egy kis ütközőzóna, mert nem vagyok hülye). Felhív, hogy ház az nagyon sok engedmény, ő ennyit nem tud, stb, stb. Amikor a főnököm hívta fel, meg egyből segítőkész, kedves, rendes volt. Ennek köszönhető, hogy már holnap indulunk, mert hétfőn van egy időpontunk a német anyacégüknél, hogy megnézhessük az új műszert. Elég drága ahhoz, hogy blindre vagyük meg.
Szóval, ott tartottam, hogy azt hittem csütörtökön elértük a mélypontot. Mindenki azt hitte. Majd, pénteken kiderült, hogy ugyan, van ennél lejjebb. A dologhoz annyi közöm volt, hogy úgy gondoltam mások is képesek elvégezni a munkájukat. Hát, kiderült, hogy csak akkor, ha tudják, hogy a QS belenéz és hibát keres benne. Elszomorító. Engem legalábbis baromira elszomorított. Persze, megkaptam a leb*szást, ami járt is, mert nem úgy adtam le a feladatot, ahogy kellett volna. Volt, van és jogos a mentségem, ugyanakkor nyilván senkit sem érdekel. Engem sem. Vagyok annyira lelkiismeretes, hogy magamra vegyem az ilyen hibákat. Utálom kellemetlen helyzetbe hozni a velem dolgozókat, amikor másnak kell kínos kérdésekre felelnie az én hülyeségem miatt. És most megint ezt sikerült elérnem.
A mai nappal mintha valóban jó irányba indultak volna a dolgok, például megérkezett egy másik mérőműszer, ami ugyanakkor romlott el, amikor a tömítettségvizsgálók, és nagyon drága is lehetett volna a javítás + kalibrálás, de egy nagyon ügyes magyar céggel csináltattam meg, akik olcsók és tényleg jók is. Egy kicsit sokáig tartott, de így is spóroltunk sok ezer forintot. A német cég, akit megkérdeztem, még az e-mailre sem válaszolt...
Ma Passion koncert a Free Shake-ben! Emberek! Hol vannak????