Véletlenek nincsenek.
Meséltem, hogy nem rég, kaptam egy utazásos magazint a főnökömtől, mondván, hátha kedvet kapok az utazáshoz.
Jó pár éve szeretnék eljutni Kölnbe, mert csak.
A múlt hét betegséggel telt, amolyan igazi, 38 feletti lázas, halni akarós, köhögős, tüsszögős, négy csomag papírzsepit elhasználós, csodás betegséggel. Ennek hála lemaradtam pár dologról a munkahelyen. Hétfőn meglepetésként ért, hogy van egy reklamációnk, ami az egyik mérőeszköz meghibásodására utal. Neki is estünk a tesztelésnek és ki is derült, hogy bizony ez a mérőeszköz rossz. Igen ám, de nagyjából két hete jött vissza a nagy generálból, az nem lehet, hogy megint baja van. De bizony, lehet. Rendben küldjük el megint. Ám, de nagyon fontos, nagyon sürgős, a leggyorsabb az lenne, ha beülne valaki az autóba és elvinné a Köln melletti céghez. Menjek én. Csakhogy nem tudok vezetni. Most ebbe ne menjünk, bele tényleg nem tudok, az nem nekem való. Kell egy sofőr. Sajna, a QS létszáma erősen megfogyatkozott (betegség, tanfolyam, szabadság), így a raktártól kértünk segítséget, sikerült is találni egy tapasztalt sofőr, aki bevállalta, hogy levezeti az 1000 km-t. Remek. Szerencsére, van nekünk még egy mérőműszerünk, akkor addig azzal mérünk. Teszteljük. Azonnal kiderült, hogy sajnos ez sem működik jól, ennek is van valami baja. Két gép viszont már csak a Transporterbe fér be. Összepakoltunk, vettem fel pénzt, telefont, GPS-t, miegyebet és indultunk Kölnbe. Este hatkor.
Hajnali négyre érkeztünk meg a szállodához, ahova elvileg szállást foglaltak, a recepción persze senki. Autómatából foglalunk szállást, nyilván a saját hitelkártyámmal fizettem, mindegy volt, a lényeg, hogy alhassunk egy keveset, mielőtt elindulunk a céghez. Reggel nyolckor indultunk is tovább, mert kb. 50 km-rel odébb volt a cég, ahol 9re vártak minket. Autópálya, GPS, dugó, miegyéb. Megérkeztünk, kipakoltunk, ember bekapcsolta a gépeket, a hiba szerencsére nála is jelentkezett, megjött a kolléga, tisztáztunk néhány dolgot, aztán nekiestek.
A szállástól két percre volt egy helyi vonat megálló. Hét perc alatt értem be vele a Dómhoz. Sajnos, mivel vittem magammal az összes kütyüt, hogy ha otthonról vagy a javító cégtől telefonál valaki, akkor elérhető legyek, ill. ha eltvednék, akkor a GPS segítsen hazatalálni. Zsebemben 500 euró, nem volt egy felemelő érzés, na. Szóval körbenéztem, megtapogattam a Dómot, csináltam pár fotót, aztán vissza a szállásra. Reggel mentünk a gépekért, dobtunk néhány tesztet. Aztán haza. Este fél kilencre érkeztünk meg.
Ma beüzemeltük a gépeket, minden működött, aztán az egyik mégsem. Előbb úgy tűnt a mi szerszámunkkal van a baj, később már a gép sem mért. Hívtam a jó embert, hogy ez most mi a fene, hogy a fenébe lehet ez. Nincs magyarázat, de mivel én is láttam, hogy működik, én vagyok a hülye. Nyilván a cégnél is ezt gondolja mindenki, nyilván én is ezt gondolom, természetesen a főnököm meg is mondta, hogy ezt bizony elbénáztam, nem kicst, hanem nagyon. És igaza van. Ez bosszant a legjobban. Pedig nyilván jót akartam, nyilván igyekeztem, mégsem volt elég. Most akkor teljesen hülye vagyok? Igen. Ma megint azzal a szarral ment el a délelőtt, miközben millió meg egy dolgom lenne, amúgy is. Délutánra arra jutottunk, hogy valami a mérőmodul és a számítógépet összekötő kábellel nem oké, remélhetőleg annak van baja, mert azt lehet a legegyszerűbben cserélni. Nekieresztettük a mindenes karbantartó zsenit, hátha. Mindenesetre már fogalmazom a reklamáló levelet. ami persze nem segít azon, hogy elbénáztam. Arg, arg.
Egyébként az elmúlt pár napban hétben jó néhány dolog tönkrement körülöttem. Meg a betegségek. Valami nincs rendben az univerzummal. Nem rég még jól éreztem magam és kiegyensúlyozott voltam. Élveztem a munkám és örültem, hogy élek. Most meg legszívesebben leugranék a Tűztoronyból. Sikítani akarok! Bassza meg!
De megtudtam, hogy a Walhalla Regensburgban van.