Az úgy volt, hogy mióta ideköltöztünk én a tornácon tartottam a biciklim, többnyire lezáratlanul, mert hogy ez egy belső udvar, ugyan ki vinné el. Nos, elkövetkezett a pillanat, amikor valaki úgy döntött, hogy neki ez tetszik és elvitte. Kilenc éves, ütött-kopott, erősen nyikorgó, picit rozsdás Neuzer Passát biciklim kellett valamelyik sehonnainak. Szerdán még hazajöttem vele, aztán másnap reggel - augusztus huszadikán! - a kutyasétáltatásból hazaérve vettem észre, hogy valami hiányzik. A lányok bicajai is ott álltak mellette, szerencsére azokra nem volt érkezése az illetőnek. Ezekután persze azok lelakatolva állnak a helyükön. Az érdekes az, hogy az utóbbi időben biciklivel jártam melóba és mivel többnyire elfelejtettem magammal vinni a lezárót, a boltok előtt hagytam. A Tesco előtt, meg a Müller előtt és nem kellett senkinek. Innen a ház elől meg volt pofája valakinek elvinni.
Szóval most nincs biciklim, nincs laptopom. Hiányzik mindkettő, de azért megvagyok. Igazából a dolog igazságtalansága zavar, nem is az anyagiak. Persze az is fáj, főleg a dolognak az a része, hogy miből fogok új bringát venni. Szegény embert....
A hosszú hétvége köszönöm kérdésetek jól sikerült, voltunk Karneválozni Szombathelyen Katiékkal, a lányokat is magunkkal vittük. Fruzskának lett fakardja, Dorkának meg pici, üveg delfinje. Na, jah. Különbözőek.