Meggyógyult
2009. április 15. írta: veronel

Meggyógyult

Visszakaptam a számítógépemet. Nem írom le a szervízelés történetét, mert nem volna szalonképes a véleményem. A lényeg, hogy másfél hónap töketlenkedés, ígérgetés és fenyegetőzés után csak sikerült alkatrészt szerezni. Egy rövid pillanatig úgy tűnt, hogy visszakapom a gép vételárát és vehetek belőle új notebookot, de aztán mégsem. Nézegettem a kínálatot és bizony igen jó vasakat árulnak ennyiért. Összességében a lényeg, hogy az MSI remek konfiurációkat árul, igen jó áron, szép kivitelben, csak épp a szervíz katasztrofális. Most megint van két év garancia az alaplapra. A legdurvább mondjuk az volt, hogy miután nekem kellett fizetnem az odafele postaköltséget, ezek után a hazafelét is velem fizettették ki. Köcsögök! Az Albacomp sz*rjon sünt!
Itt a tavasz végre, többek között ennek is köszönhető, hogy mostanság sem jelentkeztem sűrűn. Sógorom szüleinek van egy kertje, ami néhány év alatt gyümölcsösből korrekt susnyássá nőtte ki magát. Márpedig örök intelem: "Don't go into the susnyás'". Eljöve viszont a válság, meg társasházban is lakunk, nővérem kitalálta, nosza írtsunk bozótot, csináljuk meg a kertet. Szombaton neki is láttunk. Óvatos becslés szerint 80 köbméter bozótot sikerült kivágnunk és bozótvárrá alakítanunk. Persze, az is lehet, hogy két milliót. Jó móka volt, leégtem mint az állat, összekarmolt a cserjés (a hosszú ujjúban melegem volt), készült igen finom pörkölt a bográcsban és nővérem apósa is elismerően nyilatkozott a teljesítményünkről. Vasárnap már ott rendeztük a tojáskeresést. A gyerekek élvezték, bár Benedek, aki szintén hivatalos volt a mulatságra, nem annyira értette még a dolgot, de a neki szánt csokikat azért megtalálta.
Érdekesek amúgy az ilyen ajándékozós ünnepek. Nálunk ezek (Mikulás, húsvét) hagyományosan csak csokit jelentenek. Olvasgattam, beszélgettem és egy csomó helyen ilyenkor komoly ajándékokat hoz a Nyúl, a Mikulás. Nálunk (és ez már gyerekkoromban is így volt) a karácsony, meg a születésnap volt csak ajándékos ünnep. Persze, gyereknapra kaptunk labdát (ketten egyet), meg névnapra virágot, de ennyi. Nővérem is ezt a vonalat viszi tovább. Nekem furcsa, hogy a mai gyerkőcök ennyi mindent kapnak. Fruska meg is kérdezte hétfőn, hogy csak ez a három (húsvét, Mikulás, karácsony) ünnep van-e, amikor ajádékot kapnak és miért nincs egy ilyen nyáron is. Meg ősszel.
Hétvégén volt szerencsém megnézni az épülő élmény fürdőt is. Jónak tűnik. Remélem árban sem szállnak el és akkor alternatívája lehet Siegendorfnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr631067509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása