Megmaradok
2009. február 16. írta: veronel

Megmaradok

Az úgy volt, hogy csütörtökön még jókedvűen, bár picit fáradtan indultam haza a munkából, azzal a határozott elképzeléssel, hogy pizzát sütök. Hazaérve hozzá is láttam, sietnem kellett, mert közben a telefonom emlékeztetett, hogy nekem ma színházba kell mennem. Összeraktam a tésztát a kenyérsütőben, közben éreztem, hogy bizony fáj a fejem és nyomnak a nyirokcsomóim. Ez ugye megfázás előjele, na mondom sebaj, mit nekem... egy kis kakukkfüves fürdő és elmúlik, mintha sosem lett volna. Fél hétkor már biztosan tudtam, hogy nem megyek sehova, a pizzákat is összeraktam csak és a nővéremre hagytam a sütést. Leültem a TV elé, alaposan betakarózva, de így is rázott a hideg. Korán lefeküdtem, majd egész éjjel mászkáltam és ittam. Reggel mondtam, hogy én aztán el nem megyek dolgozni, ellenben azonnal adjon valaki ellenszert. Jött is a narancsolaj, kakukkfű, meg a többi ilyenkor szokásos csodaszer. Egész nap kómáztam, a lázam 38,3 és 39 között mozgott folyamatosan. Ez így ment szombaton is, amikor a gyógyszertárból megjött az igazi csodaszer: Aflubin cseppek formájában. Vasárnap már fel is keltem és a lázam is elmúlt lassan. Szóval mára csak némi köhögés és enyhe orrfújás maradt. Kicsit még kóválygok, viszont kiderült, hogy nem kell enni. De tényleg. Sosem voltam még annyira beteg, hogy eszembe se jusson az evés. Na, ezen is túl vagyok. A legszomorúbb, hogy semmihez sem volt erőm, így még a sorozataimat sem tudtam bepótolni, egyszerűen csak feküdtem.
Nem tudom, hogyan kell, de igyekezzetek elkerülni az influenzát, aki belekerült, meg gyógyuljon meg gyorsan.

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr60945916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása