Aztán jött a koncert. Ránk telefonáltak, hogy: Kezdődik, apa kezdődik! Persze rohantunk is. Már a parkolóban hallottuk, hogy tényleg barátaink játszanak. 500 Ft beugró és egy UV aktív pecsét után (basszus, vagy 8 éve nem volt ilyenem) be is léptünk a terembe. Nagyon jól szóltak a srácok. Tényleg. Igazából meg is lepődtünk, aztán kiderült, hogy nem a szokásos szaki a hangmérnök. Ez még vagy két szám erejéig így maradt, aztán megérkezett a szaki és minden elromlott. Onnantól kezdve az énekhang viszhangos volt, a szoló gitárt nem lehetett hallani, a billenytű eltűnt, a mélyektől meg beszakadt a plafon. Így van ez. Ahogy édesapám szokta idézni a bölcs orosz közmondást: a jószándékú hülye, rosszabb, mint az ellenség. Apukám nagyon bölcs ember.
Szóval a fiatalok nagyon jók, nagyon tehetségesek. Még egy dalszöveg-kezdemény is eszembejutott az este hatására. Egyenlőre szánalmas.
Sajna a társaságban nem kaptam túl jó híreket. BMW-s kocogünk nem ment orvoshoz, ellenben diagnosztizálta, hogy három helyen van eltörve a keze. Nooormális? Attila bácsinak mindenféle izületi problémái vannak, ráadásnak összeveszett a főnökével, és most betegállományban van. Mesélt a T-művek hétköznapjaiból részleteket és nagyon úgy tűnik, hogy az őrület feltartóztathatatlan. Áldassék kinek mi szent, hogy még időben megléptem. Félek, nagyon csúnya vitáim, kiabálásaim lennének, ha ott dolgoznék még.
Szép lassa át fogom emelni ide a Caminos blogot, s ígérem be is fejezem. Mert ennyivel tartozom. Egy vidám, szívemnek kedves kép Barcelonából. Gyümölcsöt, zöldséget akarok!
Most pedig a nemzeti ünnep tiszteletére megyek Ausztriába vásárolni.
