Keleti szél 5.
2014. szeptember 29. írta: veronel

Keleti szél 5.

Az önsajnálat mocsarában dagonyázva fel sem tűnt, hogy milyen régen nem jelentkeztem semmi értelmes tartalommal. Én kérek elnézést! Az elmúlt néhány hét meglehetősen megviselt agyilag, viszont, mivel semmi sem történik véletlenül erősebben jöttem ki a másik oldalon. Nem kell semmi extrára gondolni, egyszerűen maga alá gyűrt a fáradtság. Mostantól viszont megint minden jobb lesz. 

Szóval, összegyűlt néhány fénykép, aminek semmihez semmi köze, viszont miért ne osztanám meg Veletek?

Szeptemberben volt előbb az ifjúsági olimpia, most pedig Ázsia játékok vannak valahol, így a rendőri figyelem is fokozott. A belvárosban lévő metróállomásokon például még röntgenen is át kell küldeni a táskát. Az Izumiya nevű szép nagy bevásárlóközpont előtt pedig ez a kis rendőr lakóautó dekkol már egy hónapja. 

IMG_0217.JPG

Néha, rendőröket is látni benne, de úgy nem mertem lefotózni. Van benne pici konyha, meg kanapé is.

Hétvégén megint a Jinji-tó körül sétáltam. Mert szép, azért. Persze, akármerre indulsz a nadrág az látszik mindenhonnan. A kompozíció címe, A nadrág és a hajó a nádasból nézve. A hajó az a Crown Plaza Hotel egyébként. vagy valami ilyesmi a neve.

IMG_0260.jpg

Tegnap még naplementét is láttam. Mondjuk ez nem nagy kihívás, mivel a nap itt hatkor már jó éjt kíván.

IMG_0267.jpg

Egyébként itt tavasz van. Csak mondom.

IMG_0258.jpg

Horgászni tilos! Mondjuk a tábla csak a csatorna egyik oldalán van, tehát nyilván a másik oldalára nem vonatkozik. 

IMG_0259.jpg

Időnként rámtör a vágy, hogy igyak valami szénsavasat. A kóla nem jön számításba és a Fanta sem vonz. Egy jó kis tonik vagy gyömbér ellenben jöhetne. Na most, ezek itt nem vannak. Vagyis, nem igaz, vannak, de csak 0,33 l-es aludobozos kiszerelésben. A többi löttyhöz képest csillagászati áron. Csak kólából, Fantából és Sprite-ból létezik 1,5 ill 2 literes változat gyakorlatilag. Az üdítő itt egyébként a kóla és a Sprite. 

IMG_0268.jpg

Szintén a tó körül bóklászva botlottam az alábbi térplasztikába. Szoborcsoportba.

IMG_0265.jpg

Persze, Maci is akart egy fotót.

IMG_0266.jpg

Ez egy óriáskerék. Én még nem láttam mozogni, de állítólag nagyon lassú, így lehet, hogy csak nem tűnt fel. Majd, ha valaki meglátogat, akkor felülünk. 

IMG_0236.jpg

Kilátás éjjel.

IMG_0253.jpg

És nappal. Még az ég is kék.

IMG_0242.jpg

Az Izumiyaban, ami egyébként egy japán üzlet, csak mondom, mindenféle tojást árulnak. Tényleg mindenfélét.

IMG_0246.jpg

Végezetül pedig egy darab süti. Emlékeztek a pszichopata fejű cukrász bácsira? Ő csinálta. Kiderült, hogy az egy csak rendelésre házhoz szállító cukrászda, akik ingyen tortát ajánlottak akciósan. Vagyis, felhívod őket, kérsz egy tortát, ők kihozzák, te megeszed aztán, ha úgy hozza kedved rendelsz tőlük a következő ünnepi alkalomra. Vagy nem. Lesz itt novemberben egy felügyelőbizottsági látogatás amire akár sütit is rendelhetnénk. Erre hivatkozva az ügyvezető titkárnője kért egy próbatortát és nekem is mentett egy szeletet. 

IMG_0216.JPG

Hát. Érdekes volt. Jó krémes, ez talán látszik, de esküszöm sós volt a krém. Nem tudom, hogy azért mert sózott vajból csinálták vagy azért, mert szójaszósz is került bele, de elrontotta az élményt. 

A mai poszt tanulsága, Kínában gyümölcsöt kell enni desszertként. 

A bejegyzés trackback címe:

https://veronel.blog.hu/api/trackback/id/tr306740441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása